Hódmezővásárhely

2021.10.22. 20:32

Ma is a haza és a magyarság védelme a feladat, mint ’56-ban

A Fidesz hódmezővásárhelyi szervezete pénteken délután az örökmécsesnél emlékezett 1956. október 23-ra. A szónok, Szenti Csilla beszédében úgy fogalmazott, ma is hazánk és magyarságunk védelme a feladat. Most is külföldről akarják diktálni a szabályokat, megmondani milyen törvényeket hozzunk, hogyan neveljük gyermekeinket.

Kovács Erika

Fotó: Kovács Erika

– Budapesti diákok figyelemfelhívó demonstrációja élesztette fel a magyar népben azt a reményt, hogy a zsarnoksággal, az idegen elnyomással szembe lehet szállni. A kommunista terror olyan rendszert működtetett, ahol mindenkinek meg kellett gondolnia, hogy kivel, miről beszél, mert egy át nem gondolt mondat, és éjszaka megjelent az a bizonyos fekete autó. A családok életét megkeserítette a beszolgáltatás, a padlássöprés és a kitelepítés. Az emberek érezték, hogy lépni kell, mert ha nem teszik, teljesen elveszhet a haza – idézte fel a 65 évvel ezelőtt történteket Szenti Csilla. Habár a mértéktelen túlerővel szembeni küzdelem nem győzelmet, hanem megtorlást és jeltelen sírokat eredményezett, a diktatúrát mégis sikerült egy pillanatra megrettenteni.

Fotó: Kovács Erika

Most is külföldről akarják diktálni a szabályokat

– A világ szeme Magyarországra vetődött. De mi értelme van régi eseményeket idézni? A letűnt korok üzennek a mának. Elődeink cselekedetei tanulsággal szolgálnak. A párhuzamok jól felismerhetők az 1956-os forradalom és napjaink eseményei között is. Feladatunk ma is hazánk és magyarságunk védelme. Most is külföldről akarják diktálni a szabályokat, megmondani milyen törvényeket hozzunk, hogyan neveljük gyermekeinket – emelte ki Szenti Csilla. Hangsúlyozta, előretolt, internacionalista katonáik kelet helyett most nyugatról igyekeznek beleszólni az életünkbe.

A kommunista az kommunista marad

– Hol zöldnek, hol liberálisnak, hol demokratának hívják magukat, de a kommunista az kommunista marad, nevezzék magukat bárminek.

Szenti Csilla azt is mondta, „gátlástalan szélhámos garázdálkodik immár nemcsak szeretett városunkban, de országosan is, aki trükkök százaival, szövetségesein is átgázolva nyomul a nemzetrontó politika előterébe.”

Fotó: Kovács Erika

”A délalföld böszméje hadba hívja a seregét”

– A szovjet emigrációban történő kiképzés helyett Amerikában készíti fel ügynökeit a hálózat. A kékcédulát pedig kék füzetre cserélték. A „szép új világ”, amit az ál messiás hirdet, a lámpavasakra lógatás, polgárok elűzése, a végső célja pedig az alkotmányos elv és a parlamenti demokrácia lebontása. Szeretetközösséget hirdet, miközben zsarol, fenyeget és hazudik. Több esetben hergelt polgárháborúra. Vajon mikor kerülnek elő a fegyverek? Nem felejtjük el, hogy 2006. október 23-án lovasrendőröket, vízágyút, viperát, gumilövedékeket vetettek be Budapest utcáin a tüntető tömeg ellen. Az az ember adta parancsba, amely most „feltörekvő hősünk” fő szövetségese. A Békemenet útvonalának közelében, azzal egy időben összellenzéki nagygyűlést tartanak szombaton. A délalföld böszméje hadba hívja a seregét, hátha most is működik a cselszövés és sikerül rávenni az „ostoba vidéki fideszeseket” egy kis csetepatéra. Ott leszünk holnap Budapest utcáin, összekapaszkodva, nemzeti értékeinket megőrizni szándékozó sok százezer honfitársunkkal együtt! – fogalmazott a szónok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában