Október 6.

2021.10.06. 12:42

Nem népünk sírja lett Arad

Majzik Attila

A szentesi megemlékezésen katonai tiszteletadás mellett helyezték el az emlékezés koszorúit és mécseseit. Szabó Zoltán, a város polgármestere a ’49-es eseményeket felidézve elmondta, a szabadságharc kézre került vezetőin példát statuáltak, nem részesülhettek méltányos elbánásban. – Kivégzésüket a bécsi forradalom évfordulójára időzítették, ez is azt mutatja, hogy a bosszú és nem az igazságszolgáltatás volt a cél – emelte ki a polgármester, aki ezt követően Aranyosi Ervin „Az aradi vértanúk emlékére” című versét idézte.

– Emlékezzünk azokra a hősökre, akik életüket adták hazánkért. Emlékezzünk bátorságukra, kiállásukra és együtt hajtsunk fejet, tisztelegjünk előttük. Nemzeti gyásznapunk 2021-ben azt üzeni nekünk, hogy soha ne feledjük múltunkat, és legyünk alázatosak, hálásak mindazért, amink van. Soha ne feledjük hőseinket, nemzeti gyásznapunkon tisztelegjünk emlékük előtt. Isten áldja és védje Magyarországot, Isten áldása kísérje Szentes városát – zárta gondolatait Szabó Zoltán.

Az emlékezők ezt követően a második világháború során, az 1944. október 9-i szentesi hídfőnél vívott csatában halálos sebet kapó vitéz Vastagh György ezredes szobránál rótták le tiszteletüket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában