A csodamag, amelyet vihar sodort hozzánk

2021.10.09. 17:30

Száz éve nyitották meg a szegedi egyetem első tanévét

Az egyetem még egy hónapja sem volt Szegeden és a város pulzusa máris élénkebben lüktetett. 1921 az első év volt, amikor egyetemisták éltek a városban.

Munkatársunktól

Száz év óta mondhatja el magáról Szeged, hogy egyetemi város. 1921 őszén vagonjaiban még laktak er­­délyi és délvidéki menekültek, Újszegedről nem sokkal korábban vonultak ki a szerbek, a város elvesztette Zentáig terjedő déli gazdasági hatósugarát, az ínségben és a trianoni sokk után a Szeged még valós reményeit is nehezen tudta megfogalmazni, nemhogy jövőképét. 1921. október 9-én a Kolozsvárról száműzött Ferenc Jó­­zsef Tudományegyetem szegedi megnyitóján a város nemcsak rangot kapott, hanem ezer fiatal és tudásra vágyó polgárt, a kolozsvári professzori kar révén pedig szakértelmet, műveltséget, szemléletet, kapcsolatokat. Innentől Szegednek volt iránytűje. Az egyetem a városban a polgári haladás reményét, a dél-alföldi családi jö­­vőképekben pedig a tanulást és a kiemelkedést jelentette.

Egyetemi hallgatók a Kálvária téri egykori bőrgyógyászati klinikán az 1928-29-es tanévben.
Fotó: SZTE Klebelsberg Könyvtár Képtár és Médiatéka

Csak a vízözön foszthatja meg

A Szegedi Napló 1921. október 10-i számában így írt: „A mostani egyetemet sem érezzük másnak, mint a csodamagnak, amelyet iszonyatos fekete vihar sodort hozzánk. Melengetni és szeretni fogjuk, hiszen megszentelt kútforrása lesz mindannak, ami a legnagyobb és legféltettebb e földön: a gondolatnak és az igazságnak.” A csodamag a kolozsvári professzorok által képviselt tudás, a fekete vihar pedig a háború volt. 1918 decemberében Erdélyt Romániához csatolták, 1919 elején a kolozsvári egyetem tanárait ultimátum elé állította a román állam: maradhatnak, ha hűségesküt tesznek a román királynak, és vállalják, hogy 2 éven belül román nyelven adnak majd elő. Ezt a professzorok megtagadták. 1919. május 12-én a ro­­mán katonaság a vizsgaidőszak közepette megszállta az egyetem épületét, és kivezette a tanárokat és hallgatókat (Vincze Gábor: A száműzött egyetem, 2006). A tanári kar tagjai elhelyezkedhettek volna más egyetemen, mégis úgy döntöttek, hogy együtt maradnak, és átmenetileg elköltözve Budapesten képviselik az egyetemet. A Szegedre költözés ötlete 1919 végén vetődött fel, ezt az alkalmat ragadta meg Szeged törvényhatósága, Somogyi Szilveszter polgármesterrel az élen. Számos ellentmondásos hír és fordulat után 1921 júniusában törvény mondta ki a kolozsvári egyetem Szegedre telepítését. (Bővebb kronológia található az SZTE Klebelsberg Könyvtár történeti weboldalain a szegedi egyetem megtelepüléséről, Klebelsberg Kunó életéről és a szegedi egyetem tudományos hálózatairól!)

1921. szeptember 26. és október 7. között lezajlottak a beiratkozások, a szegedi egyetem első tanévére a bölcsészeti, orvosi, jogi és matematikai-természettudományi fakultáson összesen 1007 hallgató iratkozott be. A kolozsvári hallgatók közül sokan menekültként vagy a hadseregből sza­badulva már Szegeden vártak, ezért a magasabb évfolyamokon is elindulhatott az oktatás. 1921. október 9-én a szegedi egye­­tem első rektora, Menyhárt Gáspár jogászprofesszor Horthy Miklós kormányzó, Vass József kultuszminiszter és Teleki Pál gróf, volt miniszterelnök jelenlétében a Dugonics téri aulában megnyitotta az első tanévet.

Jellemző a kolozsvári tanárok gondolkodására, hogy az előkészületek során fájlalták, amiért az ünnepi aulában csak 120 em­­ber helyezhető el. Ők ugyanis be akarták hívni a szegedi középiskolai tanulóifjúságot is, akik a megnyitó reggelén a kormányzónak sorfalat álltak a Dugonics téri épület előtt. A hivatalos program szerint az egyetemi tanács és a szegedi elöljárók a Rókusi templomban misén vettek részt, majd 25 kocsin hajtattak a Dugonics térre. Az avatóimák és köszöntőbeszédek után Menyhárt Gáspár rektor háláját fejezte ki azoknak, akik az egyetem elhelyezésén dolgoztak; a kolozsvári egyetem sorsát Odüsszeusz hányatott útjához hasonlította. A rektor számára az egyetem megpihent Szegeden, akár Odüsszeusz a phaiákok szigetén, de remélte, hogy majdan visszajut „hű Péne­lo­péjához”, vagyis Kolozsvárra. Senkit ne aggasszon, folytatta a rektor, hogy az egyetem hazatérése Kolozsvárra egy napon megtörténhetik. „Ulysses is hazatért. Nausikaa nem maradt azért mégsem pártában: Szeged küzdelme az egyetemért a mai nappal véget ért. (…) És kimondom a szót: csak ezt az egész magyar glóbust elárasztó vízözön foszthatja meg már most tőle.

A rektori székfoglalóból ugyanaz hallik ki, amit a menekült hallgatók is éreztek. A Délmagyarország helyén 1920 és 1925 között megjelenő Szeged napilap 1921 októberében így jellemezte őket: „Ha az ember elvegyül közöttük, és Szegedről beszél velük, mintha csak összebeszéltek volna, Kolozsvárra te­relik a szót és azt sírják vissza.” Erre az érzésre már szeptember 15-én, a gólyák érkezésekor jegyzettel reagált a Szeged.

A szegedi egyetemi tanács az 1926-27-es tanévben. Ülnek (balról jobbra): Issekutz Béla, az Orvostudományi Kar dékánja; Kolosváry Bálint, a Jog- és Államtudományi Kar dékánja; Tóth Károly rektor; Bartók György, a Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar dékánja; Széki Tibor, a Matematikai és Természettudományi Kar dékánja. Állnak: Veress Elemér, az Orvostudományi Kar prodékánja; Polner Ödön, a Jog- és Államtudományi Kar prodékánja; Riesz Frigyes prorektor; Erdélyi László, a Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar prodékánja; Pfeiffer Péter, a Matematikai és Természettudományi Kar prodékánja; Szemmler Jenő tanácsjegyző.

Fotó: SZTE Klebelsberg Könyvtár Képtár és Médiatéka

Per kolléga úr szólították egymást

Hanem, a város fölött nem csak a tudomány súlyos zászlója lengett azontúl. Korzóján, kávéházai­ban megjelent valaki, aki addig hiányzott a szegedi életből: az egyetemista. Az évkezdés előtti napokban a kávéházakban ko­moly fiatalok jelentek meg, írta a Szeged, akik a beiratkozáshoz szükséges jókora származási la­­pokat (!) töltöttek ki a kávézók márványasztalain, s fekete könyvükkel, az egyetemi indexszel a kezükben „per kolléga úr szólították meg egymást”.

Lapunk má­­ig szóló szép jegyzettel köszöntötte őket: „A fiatal és új arcok boldog viselői pedig egyetemi polgárok, jórészben vendégek Szegeden, sőt nagyrészt száműzöttek a megszállott Erdélyből. De fiatalok, tele hittel, reménységgel, életkedvvel és lendülettel. Életük nagy, mély szenzációja a kávéház, az egyetem, az új város és az új élei. Lázasan készülnek valami nagyra, szépre, amit az öregebbek fáradtan és lemondóan úgy hívnak, hogy élet. Ezek a fiatalok az igazi új honfoglalók. A tudás várát ostromolják és az igazság kapuját döngetik. Mi pedig örömmel és elégedetten látjuk, hogy önkéntelenül is új színt lopnak bele ebbe a szürke és poros városba.” És valami még fontos volt: „És ne feledjük el, hogy nők is vannak a világon, kedves, bájos és ifjú nők, akik most lázas vágyakozással gondolnak a bálra, a szerelemre, amelynek hőse egy fiatal egyetemista lesz, lehetőleg jogász. A korzón már erősen szemeznek és a fehér tányérsapkák tulajdonosai egy kissé admirálisnak érzik magukat.

A Ferenc József Tudományegyetem a királyi ítélőtábla egykori épületében a szegedi Dugonics téren.

A Szegedi Napló 1921. október 11-én, az első tanítási napon ellátogatott a Dugonics té­­ri épület előcsarnoká­­ba, hogy szemügyre vegye az információs táb­­lára kitűzött cet­­liket. „Az előcsarnokban tömérdek fölhívás, értesítés van kifüggesztve. Szervezkednek a keresztény hallgatók, tánctanfolyamot rendeznek a székelyek, megnyílik a Menza, föltételeit közli az egyetemi internátus, egyes professzorok tudatják az előadások megkezdését, lakást és kosztot kínálnak a hallgatóknak és még sokféle írás tarkítja a táblát.A Szeged is megjegyezte, hogy az egyetem egy hónapja sincs Szegeden, s „máris észrevehető, hogy a város pulzusa élénkebben lüktet”. És, igen, a hiányzásokra már az első hónapban lecsaptak.

Megjelentek az egyetemistákra célzott vendéglátási hirdetések, a Kossuth Lajos 12. szám alatti vendéglőt például átnevezték Erdélyi borozónak, amelyben valódi erdélyi fatányéroshoz lehetett jutni, a Dugonics tér 2. alatti Kis-Tisza étkezde pedig az „egyetemi hallgató uraknak” kedvezményes menüt kínált. A könyvesboltok közül a Klauzál téri Bartos ingyen adta az egyetemi útmutatót, benne a szegedi egyetem pontos tankönyvjegyzékével, mivel a boltban tankönyveket is árultak. Az egyetemi indexre kedvezményes filharmóniai bérlet járt, Somogyi polgármester és Menyhárt rektor pártoló aláírásával pedig kedvezményes villamosbérletet is válthattak a hallgatók.

Az egyetem 1921-ben a város különböző pontjain, korábbi iskolai, kórházi és más középületi helyiségekben szétszórva kezdte meg működését. A szegedi törvényhatóság 1921-ben az állami főgimnáziumot (a mai Radnóti gimnázium) teljesen kitelepítette épületéből és 272 növendékének oktatását átrakta a piarista főgimnáziumba. Az egyetemi természettudományi kar 10 évig működött a Radnóti épületében. Szegednek még így is erőn felül kellett vállalnia, hogy az átadott épületeket az évkezdésre átépíti és berendezi egyetemi célra. A munkával novemberre készültek el, így Riesz Frigyes matematikus egyetemi tanár például így írt Svédországban tanító bátyjának e napokról: „Még elfogadható lakásom sincs, amíg kapok (remélhetőleg 1-2 hónap múlva), beköltöztem mindenestül Pogány Béla tanári laboratoriumába, mely műszerek híján egyelőre teljesen üres”.

Az első szegedi nemzetközi matematikai konferencia résztvevői 1928. június 8-án. Alsó sor (balról jobbra): Radó Tibor, Lipka István, Kalmár László, Szász Pál. Középső sor: Kürschák József, George D. Birkhoff, Oliver D. Kellogg, Fejér Lipót. Álló sor: Riesz Frigyes, Kerékjártó Béla, Haar Alfréd, König Dénes, Ortvay Rudolf.
Fotó: SZTE Klebelsberg Könyvtár Képtár és Médiatéka

A legnagyobb gondot mégis a menekült hallgatók helyzete jelentette. Az ő megsegítésükre Somogyi Szilveszter polgármester még a tanév előtt felhívta a tehetősebb szegedieket. Vendéglátósok, gazdakörök, iparosok ajánlották fel, hogy biztosítják az egyes hallgatók ellátását, a város pedig saját konyháin nyújtott ingyenes étkezést a szegényebbeknek. A pesti lapokban elterjedt, hogy az egyetem megnyitása 100 százalékkal felhajtotta az árakat Szegedet, ez azonban nem volt igaz: ezer hallgató és egy maroknyi tanár nem boríthatta fel egy 140 ezres város gazdaságát.

A „fajfönntartás” kérdése

A szegedi egyetem első tan­évére, főként a bölcsészeti és orvosi karon a korábbiakhoz képest meglepően sok női hallgató jelentkezett. A bölcsészek között 89 hallgatóból 23, az orvosi első félévén pedig 138-ból 32 hallgató volt nő. A Szegedi Napló így látta őket 1921-ben: „Sok a szegedi egyetemen a női hallgató is. A szép nem többé-kevésbé szeparálja magát a fiúktól. Nekik a Kossuth Lajos sugárúton van konviktusuk és többnyire csoportosan sétálnak az utcákon. Idejük legnagyobb részét komoly tanulással töltik, ami nem is csoda, mert legnagyobb részük medika és bölcsész.” A női orvoshallgatókról pár hónappal később, 1922. április 8-án a Szeged újságírója megkérdezte Veszprémy Dezső orvoskari dé­kánt: igaz-e a hír, hogy az orvosi pályára kerülő nők csak a nőgyógyászat és gyermekorvoslás terén praktizálhatnak majd. A hír az újságírónak teljesen hihetőnek tűnt, a német egyetemeket megjárt tanár viszont hallani sem hallott ilyesmiről, és képtelenségnek nevezte a dolgot (a kontraszt be­szédes). Ez a válasz azonban a hírlapíró számára nem lehetett elfogadható, mert a cikk végén hozzáfűzte, hogy az emancipáció miatt a nők ellepnek bizonyos szakmákat. „Tartunk azonban tőle, hogy a fajfönntartás kérdése így fokozatosan háttérbe szorul. Pedig ez is szempont” – így zárta cikkét az egyetemi város lapja.

Az egyetemi ifjúságtól mindenki azt várta, hogy felfrissíti e „nagy, lomha alföldi város vérkeringését”. A színházban lelkesebb lesz a taps, a tudományos és irodalmi felolvasásokon elűzik majd az unalmat, és talán új talentumok is felbukkannak közöttük, valamint bizonyosan könyvet is többet olvasnak majd Szegeden. A lapokban egyszerre csak hírek jelentek meg az egyetemi tanárok előadásairól, s hamarosan városi egyesületekben, iskolákban, önképző körökben tűntek fel tudományos témák. A következő években az egyetem tanárai a szegedi Munkásotthonban, munkás közönség előtt is tartottak előadásokat. Az általános lelkesedésben Balogh Károly tanácsnok azt javasolta, hogy a város alapítson nyomdai társaságot, hogy az egyetem kultúrtermékeit a szegedi társadalom közkincsévé tudja tenni. Így születhetett meg Szeged önképének az a nehezen cáfolható és nehezen igazolható vonása, hogy az egyetemi közösség kisugárzása a teljes város kultúrájára hatással van.

1924-ben a megújult Szeged újság fiatal munkatársa, Magyar László a lap karácsonyi számában Csengery János és Menyhárt Gáspár egyetemi tanárokat is megkérdezte, kultúraterjesztő előadásaiknak milyen eredményét látják. Csengery János klasszika-filológus szerint Kolozsváron az egyetem erősebben forrt össze a város társadalmával, a lakosok bejártak az egyetemi órákra is, ami Szegeden elvétve volt jellemző. Menyhárt Gáspár pedig egyenesen arról beszélt, hogy a szegedi munkás közönség körében nagyobb volt az érdeklődés az előadások iránt, míg a polgár nehezebben vált meg a kártyaasztaltól, a kávéháztól, a kaszinótól.

A Belgyógyászati Klinika orvoscsapata id. Jancsó Miklós professzor (bal sarok) vezetése alatt, a 20-as évek legvégén, az átmenetileg szintén a Kálvária téren működő klinika kutatóhelyiségében Középen, az asztal végén Purjesz Béla adjunktus.
Fotó: SZTE Klebelsberg Könyvtár Képtár és Médiatéka

Ulysses a temetőben

Bár a kolozsvári tanárok ideig­lenesnek tekintették szegedi munkájukat, már 1922-ben felmerült egy új egyetemi negyed építése Szegeden. Ennek tervét a kultuszminiszeri tisztet 1922-ben átvevő Klebelsberg Kunó váltotta valóra. 1926. október 6-án letették az első szegedi klinika alapkövét a Tisza-parton. A következő évtizedekben a szegedi egyetem tudományos hálózatát felsorolhatatlan szá­mú kiváló kutató építette fel. Matematikai, orvostudományi, biokémiai, farmakológiai, ős­történet-kutatási, jogfilozó­fiai műhelyeiben olyan kutatók dol­­goztak, mint Szent-Györgyi Albert, Haar Alfréd, Riesz Frigyes, ifj. Jancsó Miklós, Miskolczy Dezső, Buza László, Horváth Barna, Sík Sándor, Huszti József, Mályusz Elemér.

A kolozsvári egyetemet Szegeden elindító tanárok közül az 1920-as években kilencen haltak meg viszonylag fiatalon.

Az egyetemi gyógyszertár és tanpatika első szegedi helyisége is a Kálvária téren volt, a fémipari szakiskolában. Dávid Lajos, a Gyógyszertár vezetője munkatársai körében.
Fotó: SZTE Klebelsberg Könyvtár Képtár és Médiatéka

Ezek is érdekelhetik