Szobrot avattak az elhurcolt családok emlékére

A Návay Sándor szobrászművész által alkotott emlékmű avatóünnepségén a több ezer elhurcolt család nevében Mari Albertné egyesületi elnök emlékezett vissza a kényszermunkatáborok borzalmaira, aki gyermekként élte át a deportálást.

– 1950. június 23-án vagyonuktól megfosztva, bűn és bírói ítélet nélkül deportálták a családokat a Hortobágyra. Egyik pillanatról a másikra gyökeresen megváltozott addigi boldog, kiegyensúlyozott életünk. A 12 kényszermunkatábort folyamatosan töltötték fel összesen mintegy tízezer emberrel. Csongrád megye tíz településéről vittek családokat – mondta el, majd azzal folytatta, hogy az elhurcoltakat hajnaltól késő estig rabszolgaként dolgoztatták, éheztek és védtelenek voltak a rendőri brutalitással, túlkapásokkal, trágárságokkal szemben. A táborokat Sztálin halála után, 1953 augusztusától oszlatták fel, ám azok emléke bélyegként kísérte végig a kisemmizett, földönfutóvá tett és megfélemlített áldozatokat.

A rendezvényen részt vett Horváth Attila alkotmánybíró, aki beszédében az utókor felelősségét hangsúlyozta.

– Fontos, hogy ne felejtsük el, hogy a kommunizmus milyen áldozatokat követelt. Talán legkevésbé a Hortobágyra kitelepítettekről szoktunk beszélni, pedig velük követték el a legnagyobb gazságot. Oda ugyanis egész családokat hurcoltak el a kisbabáktól az aggastyánokig. Ami döbbenetes, hogy a táborok megszüntetése után sem szolgáltattak igazságot a családoknak. Sem vagyoni, sem erkölcsi kárpótlást nem kaptak, és még évtizedeken keresztül hátrányos megkülönböztetésben részesültek. Adósai vagyunk ezeknek az embereknek és a leszármazottaiknak. Egyik legfontosabb feladatunk, hogy emlékezzünk rájuk – fogalmazott.