Pusztaszer

2021.10.21. 15:30

Térfigyelő kamerákat telepítettek a faluba

A lakosság nagyobb biztonság­érzete miatt volt csupán szükség térfigyelő kamerákra Pusztaszeren – mondta el lapunknak Máté Gábor polgármester. A fejlesztést több mint 1 millió forintból hajtották végre.

Imre Péter

Az egykori középiskolájuk, a Déri Miksa Gépipari Technikum előtt készült 50 éves évfordulós osztálykép. Fotó: DM

A múlt héten számoltunk be arról, hogy Pusztaszeren a legfrekventáltabb részekre térfigyelő kamerákat szereltek, három helyszínre ötöt. Egy-egy figyeli a faluközpont kereszteződését, azaz a sörözőt, buszmegállót, postát és iparcikkboltot; másik a Kossuth utcát, ahol a polgármesteri hivatal és szelektív gyűjtő van; egy további a Fő utcát, ahol egy másik söröző, buszmegálló és dohánybolt van, de kamera őrzi a piacteret és a játszóteret is. A 24 órás monitoros felügyelet a Kisteleki Rendőrkapitányságon lesz. A fejlesztést saját büdzséből, nagyjából 1,2 millió forintból fedezte az önkormányzat.

– Térfigyelő kamerarendszer kiépítésére eddig kétszer pályáztunk, az anyagokban a faluközponton kívül szerepelt a munkástelepi buszmegálló is, és összesen 10-12 berendezéssel kalkuláltunk, de egyszer sem nyertünk

– mondta Máté Gábor polgármester, indokolva, miért vágtak bele saját pénzből a projektbe. Forrás­hiány miatt utasították el őket, valamint azért, mert Kistelek és környéke az ország öt legbiztonságosabb pontja közé tartozik, és Pusztaszer ebből is kiemelkedik, ezért megértik, hogy inkább a náluk „fertőzöttebb” településeket támogatják.

Az egykori középiskolájuk, a Déri Miksa Gépipari Technikum előtt készült 50 éves évfordulós osztálykép. Fotó: DM

Szeretnének még kamerákat a község ki- és bevezetőútjaihoz rendszámfelismerő képességgel, a temetőbe a helyiek kérésére, és Munkástelepre a már említett buszmegállóhoz és a „kettő az egyben” élelmiszerbolt-kocsmához.

– A jelenlegi kamerák az alapvető biztonságérzetet garantálják. További fejlesztés, a rendszer bővítése csakis pályázati forrásból képzelhető el

– közölte Máté Gábor. Azt mondta, ha lesz tartalékuk, azt fontosabb dolgokra, például járdákra, utakra és közvilágításra költik.

– Egyébként nincs különösebb gond Pusztaszeren, jó a közbiztonság és a szelektívhulladék-gyűjtő sziget is rendben van, évente csak egyszer-kétszer raknak ott le illegálisan szemetet

– magyarázta lapunk kérdésére Máté Gábor polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában