Szeged

2021.10.19. 19:30

Több mint egy konténer szemét összegyűlt a rakpart lejárójánál

Több mint egy konténerre való szemetet szedtek össze harmadszor a Huszár Mátyás rakpart lejárójánál a kőrösys diákok és szörfösök. A takarítást ezúttal is a Tiszavirág Sport­egyesület elnöke szervezte.

Farkas Judit

Harmadszor szedték a szemetet a kőrösys diákok és szörfösök a Huszár Mátyás rakpart lejárójánál. Fotó: Frank Yvette

Fotó: Frank Yvette

Harmadszor is rendbe rakták a Huszár Mátyás rakpart lejárója alatti, folyton szemetes és gazos szégyenfoltot a Kőrösy-szakközépiskola diákjai és szörfösök pénteken. A takarítást ezúttal is Kipper György, a Tiszavirág Sportegyesület elnöke szervezte. Első alkalommal, megírtuk, 2020 júliusában takarították ki a diákok, szörfösök és hajótulajdonosok összefogásával az elhanyagolt szakaszt. Másodjára 2020 őszén tisztították meg az út alatti részt.

Az összegyűjtött szemetet mindhárom szemétszedésnél a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. munkatársai szállították el. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével sikerült a pillérek alatt lakó hajléktalanokkal is egyeztetni, akik ígéretet tettek, hogy november elsejével szállóra költöznek.

Harmadszor szedték a szemetet a kőrösys diákok és szörfösök a Huszár Mátyás rakpart lejárójánál. Fotó: Frank Yvette

A munka, mint korábban, most is bozótirtással kezdődött, utána jött a szétdobált szemét összegyűjtése. Több mint egy konténernyi hulladékot vittek el a környezetgazdálkodás alkalmazottai. Kipper György tavaly elmondta lapunknak, megkapták a megyei rendőrfőkapitány hozzájárulását ahhoz, hogy – a Tiszán történő szörfözés tilalmának feloldása után – a Dokk és a határkikötő közti partszakaszon szállhassanak vízre a szörfösök.

Most arról is beszéltünk, hogy a rendszeresen vízisportoló kőrösys diákok is szívesebben szállnának vízre a jobb parton, az iskola mellett, ha erre alkalmas kikötő állna rendelkezésükre. A felszerelések tárolására szeretnének megoldást találni a lejáró alatt. Egyeztettek a terület kezelőjével, a szegedi önkormányzattal és az ATIVIZIG-gel is, de a rakparti lejáró jelenlegi műszaki állapota miatt egyelőre nem kapták meg a lehetőséget tároló kialakítására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában