Szeged

2021.11.18. 12:51

Helyi termékek kavalkádja a Rákóczi téren – fotók

Csütörtökön hetedik alkalommal nyílt meg a kormányhivatalban a Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásár. A rendezvényt, amelyen minőségi helyi termékeket kínálnak, Réthy Pál helyettes államtitkár nyitotta meg.

Kiss Anna

Fotó: Frank Yvette

Fotó: Frank Yvette

– Tevékeny közösségek szorgalmas munkájának gyümölcsét láthatjuk most itt. Külön öröm számomra, hogy bemutathatjuk azoknak a programoknak az eredményét, amelyek korábban sok bírálatot kaptak. A közfoglalkoztatási programok a helyi értékeken, munkakultúrán alapulnak, miközben értékteremtő, értelmes foglalkoztatási lehetőséget tartalmaznak – mondta csütörtökön Réthy Pál, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára.

A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Rákóczi téri épületének földszinti nagytermében hetedik alkalommal nyílt meg a Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásár.

Egészen péntek délutánig a Csongrád-Csanád és Békés megyei közfoglalkoztatottak, valamint szociális szövetkezetek által előállított mezőgazdasági és kézműves termékeket lehet megtekinteni, megvásárolni.

A helyettes államtitkár beszélt arról is, hogy 2017 óta fokozatosan csökkent Csongrád-Csanádban a közfoglalkoztatottak száma, jelenleg 2349-en dolgoznak a mintaprogramokban. Megjegyezte, 10 év alatt 7 milliárdnál is több forrás érkezett a programokra megyénkbe. Kiemelte, a közfoglalkoztatási programok eredményességét az is jelzi, hogy a megyéből eddig 16 önkormányzat kapott elismerést a Belügyminisztériumtól.

 

– A tavalyi évet kivéve hosszú évek óta hagyomány, hogy Közfoglalkoztatási Kiállítást és Vásárt rendezünk, amelyen egyre színvonalasabb módon tudjuk megmutatni, hogy a megyében működő szociális szövetkezetek és közfoglalkoztatottak milyen produktumokat állítanak elő. A közfoglalkoztatási programok a helyi igényekhez igazodva biztosítják a munkavégzést, emellett pedig közösségformáló hatásúak is, valamint élhetőbbé teszik a településeket – szögezte le Juhász Tünde kormánymegbízott.

Hangsúlyozta, a mintaprogramok fő tevékenységi területe a mezőgazdasághoz kapcsolódik, de szőnyegek, textil termékek, maszkok, befőttek, aszalványok, lekvárok, fűszerek, savanyúságok, építőipari termékek és közterületi bútorok is készülnek. Közölte, a rendezvény nemcsak bemutatkozási és eladási lehetőséget kínál az önkormányzatoknak, szövetkezeteknek, hanem lehetővé teszi a kapcsolataik kiszélesítését és a közös jövőbeni terveken való gondolkodást is.

Fontos, hogy a rendezvényt a 18 éven felüliek csak védettségi igazolvánnyal látogathatják, a maszk használata pedig mindenkinek kötelező.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában