Nagy Katalin konzul lett

2021.11.02. 16:32

Kolumbiai konzulátus nyílt Szegeden – Fotók

A szegedi szájsebészeti tanszék vezetője képviseli a jövőben hazánkban a Kolumbiai Köztársaságot. Kedden a Szegedi Dóm Látogatóközpontban bejelentették, Szegeden megnyílt a kolumbiai konzulátus, a dél-amerikai ország szorosabb kapcsolatokat szeretne kiépíteni hazánk déli megyéivel.

Kiss Anna

Fotó: Karnok Csaba

Fotó: Karnok Csaba

Kolumbiai konzulátus nyílt kedden Szegeden, valamint Kolumbia tiszteletbeli konzuljává avatták Nagy Katalint, a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Kar Szájsebészeti Tanszékének vezetőjét. Az egyetemi tanár az eseményen elmondta, múlt héten vette át azt a dokumentumot, amelyet Szijjártó Péter külügyminiszter írt alá, és amely szerint a jövőben ő képviseli Magyarországon a Kolumbiai Köztársaságot.

Hozzátette, hosszú évek óta ápol kapcsolatot a dél-amerikai országgal, és ezt szeretné még erősebbé, széleskörűbbé tenni konzulként, érintve a tudományt, a gazdaságot és az oktatást. Konzulként feladata, hogy mindenféle anyagi előny nélkül a kinevező ország ügyeiben konkrét segítséget nyújtson, ugyanakkor küldetésként és elismerésként tekint a kinevezésre.

 

Nagy Katalin közölte, a szorosabb kapcsolatrendszer kialakításának első lépést már meg is tették a napokban, hiszen a szegedi egyetem Erasmus+ szerződést kötött a kolumbiai Universidad Mariana nevű egyetemmel.

Megjegyezte, azt szeretnék, ha minél több kolumbiai diák élvezhetné az SZTE és Szeged vendégszeretetét.

A Szegedi Dóm Látogatóközpontban megtartott ünnepségen jelen volt Kolumbia magyarországi nagykövete, Carmenza Jaramillo is, aki arról beszélt, hogy szorosabb kapcsolatot szeretnének a jövőben ápolni Magyarországgal, valamint a déli megyékkel, így Bács-Kiskunnal, Békéssel és Csongrád-Csanáddal is. Ennek megteremtésében pedig Nagy Katalinra számítanak, ugyanis pályafutását csodálatraméltónak tartják.

Rámutatott, olyasvalakire számíthatnak a jövőben, aki széleskörű ismertekkel rendelkezik Kolumbiáról, az együttműködés pedig új ajtókat nyithat meg.

Beszámolt arról is, hogy a magyar kormány 40 ösztöndíjat biztosít a kolumbiai fiataloknak, akik közül sokan a SZTE-t választják, tanulmányaik után pedig többen Szegeden vagy a megyében telepednek le.

Éppen ezért, valamint a Szeged és Budapest közötti távolságot figyelembe véve döntöttek úgy, hogy konzulátust hoznak létre a megyeszékhelyen, Nagy Katalin munkája pedig elengedhetetlennek bizonyul a kolumbiai hallgatók segítésében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában