Lesz pár változás

2021.11.04. 08:38

Meghirdették a karácsonyi vásárt Szegeden

Meghirdették az idei Szegedi Karácsonyi Hetek programját.

Munkatársunktól

Ha a járványhelyzet nem szól közbe, november 26-án nyílik meg az ünnepi rendezvény, amely egy év kihagyás után a hagyományoknak megfelelően ismét négy helyszínen várja az érdeklődőket. A Széchenyi téren már áll az óriáskerék, amely eddig csak az ünnep kelléke volt, oda még a hónap végén gasztroudvar költözik.

Kirakodóvásár viszont ott nem lesz, az árusok mindannyi­­an a Dóm téren kínálják majd portékáikat.

Utoljára 2 éve volt karácsonyi programsorozat a belvárosban. Remélhetőleg a járvány idén nem törli el ismét. Archív Fotó: DM

A Dugonics téren ott lesz a két elmaradhatatlan szelfipont: Rudolf, a rénszarvas, illetve a szánon ülő Mikulás, a Klauzál téren pedig most is felállítják a város karácsony­fáját.

A Dóm térre tervezik a családi programokat: az óri­­ás adventi koszorú mellett, amelyen minden adventi vasárnap meggyújtanak egy gyertyát, ott lesz ismét a szalmalabirintus és a mesekastély. Utóbbiban a szervezők tervei szerint táncházakat, vetítéseket és fog­­lalkozásokat is tartanak majd, a szabadtéri helyszíneken pedig tűzzsonglőrök, zenés programok és fényfestés szórakoztatja a kilátogatókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában