Szeged

2021.12.03. 13:32

Értéktárba vennék a templomokat

Idei utolsó közgyűlését tartotta pénteken Szegeden a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat, amelyen a megye által benyújtott, benyújtandó TOP Pluszos pályázatokról szóló tájékoztatót egyhangúlag fogadták el.

Imre Péter

Fotó: Kuklis István

Mint korábban Gémes László, a megyei közgyűlés elnöke lapunknak elmondta: a három projekt közül az egyikben, a kormányhivatallal közösen, 3 plusz 3 milliárd forintot igényelnek, ezzel a munkába visszatérést, a vállalkozóvá válást és a vállalkozásfejlesztését segítve, valamint tervezik a megyei identitás erősítési program folytatását és gesztorként, koordinálóként 60-100 kilométernyi kerékpárút építését.

A megyei értéktár eddig végzett munkájával kapcsolatban a csongrádi alpolgármester, Gyovai Gáspár azt javasolta, hogy Csongrád-Csanád megye valamennyi keresztény temploma és út menti kőkeresztje kerüljön be az értéktárba.

Ennek apropójaként, az adventi időszakon és az ünnepváráson túl azt mondta, hogy egyre több nyugat-európai városban éri támadás a templomokat, illetve a keresztény eszméket.

 

Gémes László elnök támogatta az ötletet, és azt mondta, az ügyben megkeresik a települések vezetőit.

A szentesi Szirbik Imre pedig azzal egészítette ki, mivel zsidó-keresztény kultúrkörről beszélünk, vegyék figyelembe az izraelita vallás építészeti emlékeit, a zsinagógákat is.

A közgyűlést követően tartották meg az identitás erősítési program fotópályázatának díjátadóját a Belvederében, az elismeréseket Polner Eörs alelnök adta át. Az ifjúságiaknál a természeti értékek és az épített környezet kategóriákban Lázár János Bence, a megyei értékeinkben Kiss Henrietta Kiara készítette a nyertes fényképet. A felnőtteknél a megyei értékeknél Kamicsár Attila, a természeti értékeknél Tokody Béla, az épített környezetnél Brezanóczy F. András végzett az első helyen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában