Bakson ismét antitest vérvételt szerveznek

2021.12.05. 17:13

Négyszáznál is több új beteg van a megyében

Keddig kell jeleznie a szülőknek a házi gyermekorvosoknál vagy a vegyes praxisban, hogy szeretnék beoltatni 5 és 11 év közötti gyermeküket. Eközben néhány nap alatt 413 új fertőzöttet azonosítottak a megyében, Bakson pedig antitest vérvétel lesz.

K. A. R.

20210830 Zalaegerszeg Iskolás gyerekek oltása a Mindszenty iskolában. Fotó: Pezzetta Umberto PU Zalai Hírlap

Forrás: Illusztráció / Pezzetta Umberto

Fotó: Pezzetta Umberto

Napokon belül kezdődhet az 5–11 évesek oltási regisztrációja. A kórházi oltópontok mellett a házi gyermekorvosi és a vegyes praxisokban is beadhatják a gyermekek immunizálására alkalmas Pfizer-vakcinát – erről Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke beszélt a Magyar Nemzetnek.

A lapnak a szakember elmondta, a védőoltások felvételével a gyermekek akut betegségeinek súlyos lefolyása, a long-Covid-szindróma és a sokszervi gyulladás kialakulása is megelőzhető.

Az előzetesen jelentkezők számát a háziorvosoknak keddig kell összegyűjteni, ez azért fontos, mert az oltás első napjaiban csak azoknak a gyermekeknek tudnak oltóanyagot biztosítani, akiknek a szülei december 7-ig igényelték azt. Ezt a felmérést megyeszékhelyen is megkezdték a gyermekorvosok.

Győrfi Mária és Kováts Ildikó, a Csongrádi sugárút 81. szám alatti rendelő orvosai a közösségi oldalon hívták fel a szülők figyelmét arra, hogy jelezzék előre az igényt az oltásra, valamint azt, hogy hol szeretnék beadatni gyermeküknek az oltóanyagot. Erre három opció van: a házi gyermekorvosi rendelőben, vagy lehetőség szerint a házi gyermekorvosi rendelőben, de oltóponton is igénybe veszik, vagy kizárólag oltóponton.

Eközben Bakson ismét antitest vérvételt szerveznek december 11-én a Csillagházban, de fontos tudni, hogy az ellenanyagszintet nem ingyen, hanem 10 ezer 500 forintért mérik meg.

Regisztrálni is kell előre, ezt az [email protected] címen lehet megtenni. A vizsgálatról bővebben a település közösségi oldalán lehet olvasni.

Tovább emelkedett a fertőzöttek száma Csongrád-Csanád megyében is, csütörtök óta újabb 413 betegnél mutatták ki a vírust. Így december 5-ig 51 ezer 823-an kapták el a betegséget megyénkben tavaly tavasz óta.

Képalá: December 7-ig kell jeleznie a szülőnek, ha oltatná gyermekét. Fotó:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában