Helyi közélet

2022.01.05. 15:57

Félmilliárdos fejlesztés a Kurcán

A várost átszelő folyócska partjának rendezésére nyert támogatást az önkormányzat. A 430 millió forintos forrásból a Kurca-part egy szakaszának rehabilitációját tervezik megvalósítani, a pályázat részeként útfelújítás, a közvilágítás fejlesztése, valamint sétány és pihenőövezet kialakítása is szerepel a tervek között.

Majzik Attila

A szentesi Kurca-part. Fotó: Majzik Attila

Szentes életének meghatározó része a Kurca: a város belterületét kettészeli az egykor folyónak, ma inkább csatornának tekinthető élővíz. A nádassal szegélyezett folyócska kedvelt helye a horgászoknak, de szabadidős szempontból is jelentős. Ez utóbbit szeretné fejleszteni az önkormányzat az elnyert pályázati forrásból. 

 

 

Nagy lehetőség 

 

 

– Az adott pályázat a Kiss Zsigmond és a Makai híd közötti szakasz mindkét partjára vonatkozik. Az egész Kurca-partot előbb-utóbb rendbe kell tennünk, ezzel kapcsolatban már folynak a tervezések, például a Top Plusz programban is pályázunk partrehabilitációra – számolt be Szabó Zoltán polgármester. 

 

 

A városvezető hangsúlyozta, a város számára óriási előrelépés ez a kormányzati támogatás. 

 

 

– Az elnyert támogatásból a Kurca-part egy szakaszának a rehabilitációját szeretnénk megvalósítani, ennek része egy sétány kiépítése és pihenőövezet kialakítása, illetve kapcsolódik hozzá négy-öt kisebb-nagyobb belterületi út felújítása és a közvilágítás fejlesztése a Hősök erdejében, a futópályánál – részletezte a polgármester. 

 

Sétálva, kerékpárral is bejárható lesz majd a Kurca-part. Fotó: Majzik Attila

Marad a horgászpálya 

 

 

– A pályázat legnagyobb tétele maga a Kurca-part fejlesztése, ennek a tervezésével Szentkuti Kiss Gábor okleveles tájépítészt bízták meg. A tervek már készülnek, nagyon jó elképzelések születtek, ezek nemsokára a képviselő-testület elé kerülnek – árulta el Szabó Zoltán. 

 

 

Mint a polgármester elmondta, a tervező egyeztetett a Gerecz Elemér Sporthorgász Egyesülettel is, így a versenypályájuk a jövőben is megmarad. 

 

 

– A horgászegyesület pályája a helyén marad, de nemcsak a most meglévő egyszerű betonlapok lesznek, hanem azok is szebb kialakítást kapnak. Egyébként a horgászhelyeket bővíteni is szeretnénk: egy másik pályázat segítségével az Ifjúsági sétány alatt egy majdnem 80 horgászhelyes versenypályát alakítunk majd ki – részletezte a polgármester. 

 

 

Száraz cipőben sétálni 

 

 

Szabó Zoltán hozzátette, a készülő látványterveket a szentesiek tavasszal ismerhetik meg. 

 

 

– Nagyon érdekes, tanösvényjellegű sétányokat kell elképzelni mind a két parton, különleges világítási megoldásokkal. A gyalogosok és kerékpárosok számára is végig jól járható lesz. Február-márciusban érhet véget a tervezés, a lakosok ezt követően ismerhetik majd meg a látványterveket – fogalmazott a polgármester. 

 

 

Szabó Zoltán hozzátette, a megvalósuló fejlesztés pozitív hatással lesz a város életére.

 

 – Nagy értékünk a Kurca, elvárt, hogy egyre szebb és használhatóbb legyen minden része. A rehabilitáció megvalósulásával komfortossá válik majd a part. A végcél, hogy száraz cipővel körüljárható legyen ez a szakasz – összegzett Szabó Zoltán. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában