Szegedi hírek

2022.01.22. 10:54

Újra bíróság előtt a Mars téri pavilonbontás

Nem mentek el a vádlottak tegnap a Gyulai Járásbíróságra, ahol a Mars téri pavilonbontás miatt indult per folytatódott mások mellett Botka László szegedi polgármester, Nagy Sándor jelenlegi és Szentgyörgyi Pál korábbi alpolgármester ellen. A távolmaradást hivatalosan kérték, és azt a bíróság engedélyezte.

Suki Zoltán

Gyulán tárgyalják a pavilonbontás ügyét. Fotó: Kiss Zoltán/MW

Egyetlenegy érdemi rész volt tegnap a Gyulai Járásbíróságon a Mars téri pavilonbontás miatt indult büntetőper folytatásában. A bíróság a harmadrendű vádlott (az egyik bontásban érintett cég) képviselőjét hallgatta meg, aki nem ismerte el a bűnösségét, így a tárgyalás az ő esetében is tovább folytatódik. 

 

 

Vigyikán Péter, a károsultak ügyvédje a tárgyalás után lapunknak elmondta, hogy Botka László szegedi polgármester, Nagy Sándor jelenlegi és Szentgyörgyi Pál korábbi alpolgármester jogi képviselője is azt kérte a bíróságtól, hogy se tegnap, se a jövőben ne kelljen megjelenniük a tárgyalásokon, amit a Gyulai Járásbíróság egy végzéssel engedélyezett is. 

 

A tanács szerint jelenleg nincs szükség a bontásról döntők személyes meghallgatására. Az ügyvéd ezt vitatta. 

 

 

A Mars téri árusok a szerintük a bontásról ténylegesen döntőket perelték be, pótmagánvádas eljárásban. Azt szeretnék elérni, hogy a bíróság mondja ki: Botka László szegedi polgármester, Nagy Sándor jelenlegi és Szentgyörgyi Pál korábbi alpolgármester és társaik döntöttek a pavilonok sorsáról, azaz a dózerolásról. 

 

 

Az egész ügy akkor kezdődött, amikor Szeged uniós támogatást nyert a Mars tér rekonstrukciójára. Ekkor felmondták a korábbi bérleti szerződéseket, azonban az addig ott árusítók nem bontották el a pavilonjaikat, ezért a város pert indított. Mielőtt jogerős ítélet született volna, az akkori cégvezető 2009 novemberében szerződést kötött négy elárusítóhely áthelyezésére. Bár lényegesen egyszerűbb lett volna a pavilonok bontása, a vádlott úgy döntött, hogy inkább áthelyezteti az építményeket. 

 

A kivitelezővel abban állapodtak meg, ezt úgy csinálják, hogy épségben maradjanak a pavilonok. Ez azonban nem így lett, a kereskedők pavilonjai tönkrementek. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában