Miközben a szomszédban háború dúl, Vásárhelyen Szíj Melinda és Charlie koncertezett

2022.02.25. 21:20

A kommunizmus áldozatainak emléknapján megünnepelték Márki-Zay Pétert

Nem maradt el, megtartották Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek a kommunizmus áldozatainak emléknapjára eső buliját, amelyet a polgármesterré választása negyedik évfordulójára szervezett a Tiszta Vásárhelyért Egyesület koncertekkel, humoristákkal egy hatalmas, a Szent István tér felét elfoglaló sátorban.

Márki-Zay Péter késő este mondott beszédet, amelyben a polgármestersége eredményeit sorolta. Fotó: Frank Yvette

Miközben a szomszéd országban háború dúl, a miniszterelnök-jelölt támogatói Gyöngyösi Ferenc népzenei együttesének tapsoltak, Szíj Melindát hallatták, az Aradi-Varga Show egyik felének Orbán-paródiáján nevettek és Charlie koncertjén vigadtak pénteken késő délutántól.

 

Nem mondta le a bulit

 

A közösségi felületen többen is felszólították a polgármestert, hogy mondja le a bulit, az emléknapra és az orosz-ukrán háborúra való tekintettel, de nem tette. Lapunk kérdésére csütörtökön Szentesi Zöldi László újságíró, a Magyar Nemzet lapszerkesztője is azt mondta, hogy a kommunizmus áldozatainak emléknapján vidám hangulatú showműsort tartani, az az ő értékítélete szerint ízléstelen és kegyeletsértő.

 

A bulit szervező Tiszta Vásárhelyért Egyesület sebtében összehozott pénteken délelőtt egy, a kommunizmus áldozataira emlékező programot is az Emlékpontnál, ahol Márki-Zay Péter polgármester, a balliberális oldal miniszterelnök-jelölje Kovács Imrének nevezte Kovács Béla kisgazdapárti politikust, akinek elhurcolásának évfordulója 2000 óta a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja Magyarországon. A polgármester a pénteken délelőtti rendezvény végén, valószínűleg azért, mert figyelmeztették erre, kimagyarázta a tévedést, majd mondott egy kampánybeszédet és a végén meghívott mindenkit a délutáni bulijába.

 

Kellett a védettségi kártya

 

Csak védettségi kártyával és kézfertőtlenítés után lehetett belépni a sátorba, így voltak, akik kívül rekedtek. Ottjártunkkor egy idősebb párnak sem volt védettségi kártyája, ők sem mehettek be.

– Most annak örülünk, hogy négy éve Hódmezővásárhely felszabadult. Sokan kritizálnak, hogy pont most tartjuk, február 25-én, hiszen senki nem gondolta, hogy a héten egy háború indul el, a magyar határtól 200 kilométerre bombák hullanak, magyar fiatalokat soroznak be, családok menekülnek el, egy részük Magyarországra jön ezekben a pillanatokban is – mondta beszéde elején Márki-Zay Péter. A polgármester felsorolta az elért eredményeit, bejelentette, hogy 2018 óta felszámolták a városban a korrupciót. Szerinte a 4000 aláírónak köszönhető az Atev szegemissziós nagyberuházása. Márki-Zay azt is mondta, ők nem emelték az adókat, hanem csökkentették azt és a város adósságát is. A korábban bezárt bölcsődét megnyitják, a városháza tornyát felújítják, a játszótereket fejlesztik, a város határában pedig hatalmas napelempark épül.

 

Büszke a vásárhelyiekre

 

– Amire a legbüszkébb vagyok, az itt élő emberek és arra is, hogy a 10 körzetből 9 körzetben a civil összefogás emberei dolgoznak. A városnak olyan képviselői vannak, akik nem kivesznek a közösből, hanem hozzáadnak – említette meg Márki-Zay Péter. Arról is beszélt, hogy van, ahol már másolják a vásárhelyi modellt, például az ingyenes buszjáratokat és a felzárkóztatási programot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában