Megvitatták tudomány népszerűsítő munkájuk idei mérföldköveit

2022.02.24. 19:05

Online tanácskoztak az akadémikusok

A járványhelyzet miatt idén is a virtuális térben tartotta meg közgyűlését a Szegedi Akadémiai Bizottság csütörtökön. A résztvevőket Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke köszöntötte, a szegedi bizottság tavalyi eredményeit és idei terveit Krisztin Tibor, a SZAB elnöke ismertette.

Munkatársunktól

– Egy olyan, majd két évszázados nemzeti intézmény életében, mint a Magyar Tudományos Akadémia, különösen fontos, hogy az egész országban látható legyen. Az akadémia a tudomány világa és a társadalom közötti kötelék megteremtésének és ápolásának fő felelőse – fogalmazta meg az akadémia egyik legfőbb küldetését Freund Tamás, az MTA elnöke videóüzenetében a SZAB csütörtöki, online közgyűlésén. 

 

Elmondta, az MTA tavaly 15 millió forintot fordított informatikai beruházásra a területi bizottságok vonatkozásában, hogy biztosítsa az online eseményekhez szükséges technikai hátteret. Húszmillió forinttal támogatta a kiadványok megjelentetését, illetve az arra érdemes kutatók elismerését. Majd azzal folytatta, hogy idén az MTA további 50 millió forintot fordít majd az informatikai, hálózati kapcsolatfejlesztésre, valamint összességében csaknem 85 millió forinttal emelték a területi bizottságok költségvetését. 

A Szegedi Akadémiai Bizottság tavalyi eredményeit és idei terveit Krisztin Tibor, a SZAB elnöke ismertette, aki a járványhelyzet nehézségei ellenére eredményesnek ítélte a tavalyi esztendőt. A sikerek között említette többek között a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából megszervezett több mint harminc rendezvényt, valamint a nagy ifjúsági érdeklődést a SZAB Tudományos Díja iránt, amelyre 43 pályamű érkezett. 

 

Az idei tervek között kiemelte a fiatalok integrációját a SZAB tevékenységébe, a hagyományos pályázatok, mint a Dél-Alföldi Innovációs Díj, a Tudományos Díj, a Pro Scientia Életmű Díj meghirdetését, a tudományos előadás sorozatok folytatását, a régiós és határon túli kapcsolatok élénkítését. Szorgalmazta továbbá többek között a szorosabb együttműködést az ELI-vel, az idei Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat előkészítését, a Tudósklub Egyesület programjainak szervezését, valamint a SZAB Székház felújításának folytatását, az alagsori vizesedés megszüntetését. 

Címkék#SZAB#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában