Szegedi hírek

2022.02.04. 14:00

Robotokban is erős a Déri

Bár a járványhelyzet miatt komoly korlátozások mellett, de két év után újra személyes részvétellel lehetett megrendezni január végén az általános és középiskolásoknak a Magyar Ifjúsági Robot Kupa budapesti ligáját. Ezen a szegedi Déri Miksa diákjai is kiemelkedően szerepeltek.

K. A.

Déris diákok a versenyen. Fotó: Képes Gábor

A Neumann Társaság szakmai támogatásával rendezett Magyar Ifjúsági Robot Kupán idén tíz diákcsapat indította saját építésű szerkezeteit. A versenyt a budapesti VIK Baptista Gimnáziumban szervezték meg – természetesen a járványügyi előírások betartásával, a szokásosnál jóval kevesebb kísérő jelenlétében. 

 

Az élő megmérettetés most különösen fontos volt, mert a robotika exponenciálisan fejlődött a pandémia eddigi két évében is, amely alatt a diákoknak a szokásosnál szűkebb lehetőségük volt a robotok építésére. Így a személyes tapasztalatszerzés még hasznosabb, mint a járványmentes időszakban. 

 

 

A csapatok a belépő jellegű kategóriától a profi kivitelűig egy sor különböző, maguk által megépített és programozott robottal indultak. Ezek vették az akadályokat a vonalkövető pályákon és a labirintusokban, amelyeket az egyre nehezedő, új előírásoknak megfelelően alakítottak ki. A legkeményebb pályán egy komoly emelkedővel is meg kellett küzdenie a robotoknak, miközben a betűvel jelölt és így felismerendő megállóhelyeket keresték, hogy ott egy-egy kis kockát, azaz „csomagot” is letegyenek. Volt olyan robot, amelyik emberi módon „körülnézve” tájékozódott, egy másik, tankra hasonlító viszont hőkamerával térképezte fel a környezetét. 

 

 

A Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Műszaki Technikum két csapata is részt vett a versenyen. Az úgynevezett nem minősítő kategóriában a 9. osztályosok az előkelő második, a tizedikesek a harmadik helyet érték el. Bíró Máté, Forgács László és Gábor Félix, illetve a tizedikes Tóth Domonkos Zoltán, Tóth Marcell és Tóth Roland felkészítője Halmágyi Andrea tanárnő volt. 

 

A versenyen induló csapatoknak érdekes feladatok végrehajtására kellett felprogramozni legóelemekből készült robotjaikat. A mostani felhozatal alapján megállapítható, hogy ez a játék még mindig jó alap a robotépítéshez, a készletek is sokat fejlődtek az elmúlt két évben. De szenzorokkal, vezérlőkkel tovább „okosítják” ezeket a diákok, hiszen egyre több iskolában áll rendelkezésre 3D nyomtató a különböző elemek előállításához. 

 

A legó még mindig jó alap a robotépítéshez, a készletek is sokat fejlődtek az elmúlt két évben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában