Az adófizetési morál is javult Csanyteleken, pályázati támogatással fejlődik a falu

2022.02.21. 17:24

Utakat, épületeket újítanak fel

Út- és járdafelújításra, épület-korszerűsítésre és a konyha átalakítására is pályázik Csanytelek, emellett pedig az egyházmegye és a tankerület is tervez fejlesztéseket. A pályázatokhoz szükséges önerőt is elbírja a falu költségvetése, miután jelentősen javult az adófizetési morál.

Majzik Attila

Út- és járdafelújítás, illetve a helyi konyha modernizálása is szerepel a tervek között.  Fotó: Majzik Attila

Megjelentek a pályázati kiírások, a település a Belügyminisztérium, a Magyar falu program és a Top Plusz program által biztosított forrásokra is szeretne pályázni, tudtuk meg Erhard Gyula polgármestertől. 

 

 

– A BM-es pályázatoknál belterületi útszakasz felújítására van lehetőség, ebből a Botond utca egy szakaszát szeretnénk rendbe hozni, 20 millió forintra pályázunk. A Magyar falu program keretében összesen közel 30 millió forintra pályázunk, ennek része a Béla utca egy szakaszának felújítása, járdafelújítás a Kossuth utcán, illetve szeretnénk folytatni az orvosi szolgálati lakás fejlesztését a fűtés- és a villanyhálózat korszerűsítésével, valamint az önkormányzat épületének szociális helyiségeit is szeretnénk rendbe hozni – magyarázta a polgármester. 

 

A Magyar falu programban az egyház­megye és a tankerület is pályázik, előbbi a helyi temető kerítésének felújítására szeretne 3,5 millió forintot elnyerni, utóbbi pedig egy hárommillió forintos forrásból a csanyteleki tornaterem világítását és a szociális blokkjait korszerűsítené. 

 

 

A község a Top Plusz-forrásokból is fordítana útfelújításra, itt 100 millió forintra pályáznak. 

 

– Ez a csanyteleki utak átka, túlnyomó többségük problémás. Sok az olyan egykori földes út, amelyeknek az alapjába házelemeket, beton villanyoszlopokat tettek le, de akkoriban annak is örültek, ha nem volt sár az utcában. Ezeknek az aszfaltozása összevissza van repedezve, ezeket szeretnénk kijavítani – számolt be a polgármester. Erhard Gyula hozzátette, a Top Plusz pá­­lyázat forrásaiból a helyi konyha rendbehozására is pályáznak, a 250 milliós összegből teljeskörűen felújítanák az intézményt. 

 

 

Mint a polgármester el­mondta, a pályázatokhoz szükséges önrészt a település önerőből biztosítja, ehhez az kellett, hogy javuljon az adófizetési morál. 

 

– A mai napig működik az elmaradt adóbevételek behajtása. Ez nem népszerű dolog, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy ezeket elengedjük. A vállalkozók is pozitívan állnak a dologhoz, és az emberek is látják, hogy hova tesszük a pénzt: ebből fedezzük a saját erős felújításokat, s biztosítjuk a pályázatok önrészét – összegzett a polgármester. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában