Szegedi hírek

2022.03.21. 13:30

Az év újságírója lapunknál

A magyar sajtó napja alkalmából lapunk minden évben egy vacsorával köszöni meg a szerkesztő, újságíró és fotós kollégák elmúlt egy évben nyújtott munkáját. Így történt ez idén március 19-én is.

Munkatársunktól

Ezen az esten minden évben díjat kap az a kolléga, aki a főszerkesztő és a főszerkesztő-helyettes szerint a legkiemelkedőbb munkát végezte az eltelt egy év alatt. A kitüntetett oklevélben és pénzjutalomban részesül ilyenkor. Idén ezt az elismerést Becsei Dávid sportújságíró vehette át, aki 2016 augusztusa óta dolgozik a Délmagyarország napilapnál.  Dávid a díj átvétele után elmondta, nagyon örül az elismerésnek, amelyre egyáltalán nem számított. 
 

 

– Úgy gondolom, hogy többen is megdolgoztak ezért a kitüntetésért, többen is megérdemelték volna. De mindenképpen megtisztelő, hogy ilyen fiatalon megkaphattam egy ilyen lap elismerését, egyúttal remélem, hogy a pálya hosszabbik fele még előttem van – emelte ki az Aranytoll átvétele után. 
 

 

Dávid úgy véli, hogy a sportújságírás nem szakma, hanem sokkal inkább egy hobbi, éppen ezért különösen hálás a szüleinek és a kollégáinak, hogy támogatják a munkájában. Hozzátette, nagy öröm számára, hogy ő ott lehet azok között, akik elmondhatják, hogy a munkájuk a hobbijuk, és ez fordítva is igaz. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában