Helyi közélet

2022.03.18. 15:48

Gyerekek is ültetik a fákat Maroslelén - Fotók

Helybeli óvodások és általános iskolások közreműködésével 30 facsemetét – 20 magas kőrist és 10 királydiót – ültettek el péntek délelőtt a falu közmunkásai a maroslelei sportpálya mellett. Az akcióban meghívott szakemberként részt vett Szrnka Mihály, a Dél-alföldi Erdészeti Zrt. erdőgazdálkodási ágazatvezetője is.

Fotó: Szabó Imre

Az országos fásítási program pályázatán nyert fákat azért itt ültették el, mert ezek várhatóan nagy lombozatúak lesznek, belterületen tehát a légvezetékek miatt aligha fértek volna el. Nagyjából 10 év múlva érik el azt a magasságot, hogy árnyékot adjanak – mondta a munkát irányító önkormányzati képviselő, Csordás Csaba.

 

 A növényeknek  a gödröket előzetesen a közmunkások ásták meg, és gondoskodtak a földlabdával elültetett csemeték tövének trágyázásáról, illetve öntözéséről is. Utóbbira a mostani száraz éghajlat miatt a későbbiekben is szükség lesz, de a gondozásra is ügyelnek. Még védőhálókat is kihelyeztek a vadkárok megelőzése érdekében. 

 

 

Maroslelén nagy hagyománya van a fásítási akcióknak. Ültettek fákat az utcákban, a közintézmények udvarain, olykor magánadományozásból is, de volt példa arra is – meg is írtuk – , hogy a helyi polgárőrök ültettek el néhányat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában