Még tartanak az oltási akciónapok

Enyhül a koronavírus-járvány, de még mindig találnak fertőzötteket mindennap. A szakemberek szerint ajánlott a negyedik oltás felvétele is azoknak, akik négy hónapnál korábban kapták meg a harmadik vakcinájukat.

Munkatársunktól

20211104 Szeged Fotó: Frank Yvette FY Délmagyarország A covid elleni 3. oltásra sokan jelentkeztek.

Fotó: Frank Yvette

A hivatalos koronavírus-tájékoztató oldal legutóbbi adatai szerint 78 ezer 105 embert fertőzött meg a vírus Csongrád-Csanád megyében a járvány kitörése óta. Az adatok egyértelműen javulnak, de még így is száznál több új beteget jelentenek naponta. A szakemberek szerint éppen ezért fontos továbbra is a védőoltások felvétele. Erre regisztráció nélkül is van mód. 

 

Ebben a hónapban a kórházi központi oltóhelyeken és járásonként egy szakrendelőben időpontfoglalás nélkül, helyszíni regisztrációval minden csütörtök és péntek délután, valamint szombati napokon várják azokat, akik meg akarják kapni a koronavírus elleni vakcinát. 

 

Továbbra is kiemelten várják az oltatlanokat és azokat, akik már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat. Az oltási akciónapokon a 12 év feletti korosztályt várják az oltópontokon, ahol továbbra is öt vakcina közül lehet választani. Az 5–11 éves gyermekek oltása csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál. 

 

Ahogy azt a kormány már bejelentette, már kérhetik a 18 évesnél idősebbek a negyedik oltást is, akár az oltási akciók keretében is, ha a harmadik oltás beadása óta már eltelt 4 hónap. Az olthatóság megítélése érdekében az oltóorvos szükség esetén konzultálhat a kezelőorvossal és/vagy háziorvossal. Az oltóanyag-választás minden esetben az oltóorvos feladata, aki a pácienst ismerve a szakmai szempontok alapján dönt. Általános ellenjavallata egyik kombinációnak sincs. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában