Fotók a rendezvényről

2022.03.27. 14:06

Rongyos Gárda-emlékművet avattak Ásotthalmon

A több mint 100 éve működött Rongyos Gárda első köztéri szobrát, Megyeri János alkotását, avatták vasárnap délben Ásotthalmon. Toroczkai László polgármester kiemelte, hogy Szilágyi Mihály után a gárdáról is elsőként emlékezett meg ilyen formában a település.

Munkatársunktól

Az ásotthalmi avatóünnepség a Rongyos Gárdát megidéző szoborcsoport – amiben látható a vezető, Prónay Pál alakja is – leleplezésével kezdődött a település főterén, az adományokból megvalósult mű Megyeri János szobrászművész alkotása. A gárdának az országban először, elsőként állítottak közterületen emlékművet és az eseményen a Magyar Önvédelmi Mozgalom valamint a Betyársereg is részt vett.
 

 

 

Biacsi József plébános áldását és a közös imát követően az első szónokok a Rongyos Gárda történelmünkben játszott szerepéről beszéltek, megemlítve hősiességüket, azt, hogy a hazájukért vérüket és életüket áldozták. Akadt, aki úgy vélekedett, nekik, a bátorságuknak köszönhetjük, hogy még itt vagyunk a Kárpát-medencében és még van magyar a világban, mert „Trianon után a nemzet lelkiismerete, immunrendszere voltak”. Az alkotó, Megyeri János elmondta, Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere tavaly augusztusban kereste meg ötletével. Hozzátette, morális és érzelmi kihívás volt számára a szoborcsoport elkészítése.
 

Ezzel az emlékművel is történelmi tettet hajtottunk végre, hiszen a nándorfehérvári ostromnál harcoló Szilágyi Mihályhoz hasonlóan a Rongyos Gárdának is Ásotthalmon áll az első nyilvános, köztéri szobra. Eddig a gárda hősei nem kaptak elég figyelmet, elismerést, sőt támadják, gyalázzák, rágalmazzák őket és vezetőjüket, Prónay Pált. A támadások ellenére mi is folytatjuk a munkát, szeretnénk javítani, sőt rendbe hozni az emlékezetpolitikát – közölte Toroczkai László, aki minden közreműködőnek megköszönte, hogy megvalósulhatott az emlékmű.
 

Rövid történet
 

A Rongyos Gárda 1919. április 18-án alakult meg az első világháborút megjárt hazafias érzelmű tisztekből és katonákból, szegény napszámosokból, egyetemistákból, illetve a Székely Hadosztály maradványaiból. Az önszerveződő, irreguláris fegyveres csoport célja a Tanácsköztársaság ideje alatt a kommunistákkal szembeni ellenállás volt. Prónay Pál és Héjjas Iván vezette Rongyos Gárda nevű többek között vissza akarta szerezni a trianoni békeszerződés miatt elvesztett területek egy részét és a nyugat-magyarországi felkelésben is részt vett. Sopron környékén végül népszavazás döntött a terület hovatartozásáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában