Helyi közélet

2022.04.28. 18:04

Elesni is megtanulnak a makói gyerekek

Eséstechnikákat tanítottak a héten a Makó Budo Klub harcművészei a helybeli Szignum Kéttannyelvű Iskola diákjainak, hogy megelőzzék a balesetekből eredő sérüléseket. A gyerekek közül néhányan az aikidohoz is kedvet kaptak.

Szabó Imre

A gyerekek szívesen tanulták meg a hétköznapi életben is hasznosítható harcművészeti fogásokat. Fotó: Szabó Imre

Szerintem ez nagyon hasznos, fontos ezeket a technikákat megtanulni - mondta a Szignum 9 esztendős diákja, Kallós Ábel. Amikor ott jártunk, társaival együtt olyan fogásokat sajátított éppen el, mint az oldalsó és előreesés tompítással, illetve előre- és hátragurulás. Ezek a távol-keleti eredetű harcművészet, az aikido elemei, de mint kiderült, a hétköznapi életben is kiválóan alkalmazhatók. Az elesés ugyanis néha elkerülhetetlen – de ha már megtörténik, nem mindegy, hogy az ember hogyan ér földet, és el tudja-e kerülni a komolyabb sérülést.

Márton Imre, a Makó Budo Klub elnöke lapunknak azt mondta, először 2018-ban rendeztek a makói Erdei János Sportcsarnokban rendeztek eséstechnikai bemutatót, három sportszövetség, a honvédelmi, a dzsúdó és az aikidó sportolóinak közreműködésével. Összesen több mint 700 fiatal jött el akkor szervezett formában az óvodástól a középiskolás korcsoportig. A sikeres rendezvényt egy év múlva sztársportolók közreműködésével megismételték, ezt követően viszont a koronavírus-járvány miatt nem sikerült. Most a Szignummal együttműködve, egy héten át tartanak a testnevelés órák keretében eséstechnikai oktatást a gyerekeknek. Ebben az összes diák részt vesz. 

Ez egyben kedvcsináló is a küzdősportokhoz – mondta Márton. Örömmel jegyezte meg: többen jelezték, szívesen járnának edzésre is.

A gyerekekkel a Makó Budo Klub két rutinos, felkészült sportolója, az 1 danos, 6 esztendeje aikidozó Majoros Máté, illetve a 9 éves kora úta aikidozó, 3 danos Zsilák Melinda foglalkozott az iskola tornatermében, a klub által biztosított tatamin.

Az eséstechnika tanulása, gyakorlása mindkét oldalra a gyerekek mozgáskoordinációját is javítja. A gyerekek szeretik, komolyan veszik – osztotta meg velünk tapasztalatait Zsilák Melinda.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában