Helyi közélet

2022.04.28. 17:00

Hatvan órán át sütik a palacsintát

Idén is lesz palacsintafesztivál Derekegyházon. A szervezők remélik, a lebonyolítást nem zavarja meg a Covid, és elég étolaj is lesz a sütéshez.

Kovács Erika

DerekegyházIdén immár 15. alkalommal ren­­dezi meg az önkormányzat a Derekegyházi Palacsintafesztivált. A koronavírus-járvány mi­­att 2020-ban hiába szervezték meg a fesztivált, megtartani nem lehetett, tavaly pedig – ugyancsak a vírus miatt – csak kisebb volumenű rendezvénnyel várták az érdeklődőket. Akkor nem az volt a cél, hogy minél több látogató legyen, hanem hogy megfelelő távolságot lehessen tartani. 

Gőzerővel dolgozik a csapatunk a 2022-es palacsintafesztivál szervezésén. Ez a programunk már olyan lesz, mint a vírus előttiek. Július 7-én, csütörtökön kezdjük a fesztivált. Aznap délben kezdjük sütni a palacsintát, amit szombaton éj­­félkor fejezünk be – mondta Szabó István, Derekegyház pol­­gármestere, aki azzal folytat­­ta, hogy tematikus napokat szerveznek. 

A csütörtök a rock je­­gyé­­ben zajlik majd, pénteken populárisabb zenékre számíthat a közönség. Fellép a Kék és Narancssárga Produkció, a Republic emlékzenekar Tóth Zoltánnal, az eredeti zenekar egyik alapítójával. Szombaton a The Bits-Beatles Emlékzenekar szórakoztatja a közönséget. Vasárnap falunap lesz pörköltfőző és pálinkaversennyel. Már szervezik a palacsinta­sütő csapatokat is. A közösségeknek, baráti társaságoknak két-két órát kell vállalniuk. 

A művelődési házban várják a jelentkezőket. A környékből is sokan jelentkeztek, de Nagymányokról, Szentegyházáról, Felsőbányáról is jönnek – mondta Szabó István. 
 

Derekegyház idén nyáron is várja majd a palacsintarajongókat. 
Archív Fotó: Kovács Erika

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában