Szegedi hírek

2022.04.22. 17:00

Koszta Benedek másodjára is megnyerte a földrajz-OKTV-t

Tavaly után idén is a Radnóti-gimnázium diákja, Koszta Benedek nyerte meg a földrajz-OKTV-t. A végzős fiatalember geofizikusnak készül, már most ösztöndíjat ajánlott neki az egyik fővárosi egyetem.

Timár Kriszta

Koszta Benedek két rangos országos földrajzversenyt is egymás után kétszer tudott megnyerni. Fotó: Kuklis István

Megvédte címét Koszta Benedek: 2021 után idén is ő nyerte meg földrajzból az országos középiskolai tanulmányi versenyt. A Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium végzős diákjáról nemrégiben egyszer már írtunk, akkor Sándor Vincével alkotott csapatuk nyerte meg – szintén másodjára – a Földgömb nemzetközi földrajzversenyt. A matematika tagozatos diák így elmondhatja magáról, hogy egyéniben és csapatban is az ország legjobbja tudott lenni ebből a tantárgyból két egymást követő évben. 

Az OKTV-re nem címvédési szándékkal mentem – árulta el lapunknak. 

Az első fordulóra azért jelentkeztem, mert ősszel tettem le az emelt szintű érettségit, és oda gyakorlatilag elég volt az a tudás, vagyis nem igényelt jelentős pluszmunkát a felkészülés. Úgy voltam vele, ha az eredmény alapján úgy tűnik, hogy van értelme folytatni, akkor továbbmegyek, ha nem, akkor kiszállok. Utóbbi azonban végül nem történt meg – mosolygott. 

A szegedi diák a két írásbeli tesztfeladatsor és a Szeged klímájáról szóló, saját kutatásokkal alátámasztott, 25 oldalas pályamunkája elkészítése után ugyanis hihetetlen pontfölénnyel került be a döntőbe, az ottani szóbeli megmérettetés után pedig már nem volt kérdés, hogy ismét megnyeri a legrangosabb tanulmányi versenyt. 

Koszta Benedek elárulta, a tavalyi évben tanárai, Szőllősyné Pálfi Melinda és Szőllősy László segítségével olyan alaposan felkészült, hogy az idei évre már „csak” rendszerezni kellett a megszerzett tudást, illetve fel­eleveníteni azokat a készségeket, amelyek ehhez a versenyhez szükségesek. 

Persze ezen a szinten már elengedhetetlen más tantárgyak magas szintű ismerete is, hiszen sokszor például egy fizika- vagy egy történelem-háttértudás segít a kérdés megválaszolásában – tette hozzá. Szőllősy László megjegyezte, az OKTV-n látható komplex feladatok már nem is feltétlenül a tárgyi tudást mérik, aki ilyen jól tud teljesíteni, az már érzi is a földrajzot. 

Benedek egyébként tavaly a fizika-OKTV-n is a top 10-ben végzett, így összesen 300 pontot vihetne csak a versenyekből az egyetemi felvételire – már amennyiben nem lenne 100 pontban maximálva, amit beszámíthatnak. Természetesen ettől függetlenül nem lesz gondja a továbbtanulással, gyakorlatilag tárt karokkal várta mindegyik egyetem a geofizikusnak készülő fiatalembert. 

Az általa választott fővárosi intézményben már ösztöndíjat is ajánlottak neki, eredményeinek köszönhetően már most kapott szakvezető tanárt maga mellé, ha pedig megszerzi diplomáját, valószínűleg annak ellenére sem jelent majd gondot elhelyezkednie, hogy ezzel a végzettséggel ez viszonylag kevés embernek sikerül. A jó szakembereket ugyanis nagyon korán felfedezik a cégek. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában