Szegedi hírek

2022.04.27. 18:49

Négyezernél is több cserép virágot osztottak ki Dorozsmán

Városszerte egynyári virágokat osztanak az önkormányzati képviselők idén tavasszal is, Kiskundorozsmán a Petőfi Sándor Művelődési Ház udvarán szerdán délután adta át a növényeket a lakóknak Mihálffy Béla, aki 12 éven keresztül látott el képviselői feladatokat a településrészen. Egy ember nyolc cserép virágot kapott, hogy szebbé tegye az udvarát és az utcafrontot.

K.A.R.

Egy ember nyolc cserép virágot kapott, hogy szebbé tegye udvarát vagy a ház előtti kiskertet. Fotó: Török János

Fotó: [email protected]

Mihálffy Béla lapunknak elmondta, 400 ezer forintból több mint 4 ezer cserép virágot vásároltak az Árendás Virág Kft.-től, nagyon szép növényeket sikerült beszerezniük. Megjegyezte, ez már a tizedik alkalom volt, hogy Dorozsmán virágot osztottak azért, hogy az itt élők megszépítsék erkélyeiket, balkonjaikat, valamint a ház előtti kiskertet. Hozzátette, jól látszott, hogy erre bőségesen van igény, hiszen hosszú sorban álltak a dorozsmaiak, de aki fél hatig odaért, még kapott virágot.

Sőt, a növények mellé idén egy kis édesség is járt. Az osztásban részt vett Ruzsa Roland is, aki önkormányzati képviselőnek indul Dorozsmán, ugyanis a városrészben időközi választás lesz, miután Mihálffy Bélát országgyűlési képviselőnek választották. Ruzsa Roland a Délmagyarországnak arról beszélt, hogy idén először volt részese ennek a rendezvénynek, ami szerinte igen jól sikerült, hiszen sok dorozsmai arcára tudtak mosolyt csalni a virágokkal és a finomságokkal. Emlékeztetett, pénteken a Föld napja alkalmából az Orczy István Általános Iskolát is megajándékozták növényekkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában