Helyi közélet

2022.04.02. 16:11

Roma tavaszköszöntő - Fotók

Jó hangulat, muzsika, finom étel-ital, társaság - ez a lényege a hagyományos tavaszköszöntő családi napnak, amit a koronavírus-járvány miatti hosszabb szünet után most újra meg tudtak rendezni Apátfalván.

Szabó Imre

A résztvevőknek az esőbe hajló borongós idő sem szegte kedvét, egy hatalmas sátor alá húzódva főztek bográcsban, illetve ültek a sörpadokhoz a résztvevők, hallgatva a színpadon fellépő muzsikusokat.

 

Összesen tíz bográcsban fő a marha- és a birkapörkölt. Nemcsak a helybelieket várjuk ide, hanem a környező falvak lakóit is, összesen 3-400 embert 

- mondta Raffai János, a helyi roma nemzetiségi önkormányzat elnöke a rendezvényre készülődve. 

 

Kisalbert Tibor referens hozzátette: fontos számukra a hagyományok őrzése, ennek jegyében folklórcsoportot is hívtak fellépni.

 

A bográcsok között makói szakáccsal is találkoztunk: a városszerte ismert vendéglátós zenésszel, Sztojkó Misivel, aki ezúttal hangszert nem hozott, viszont ismét bebizonyította, hogy ugyanolyan jól főz, mint ahogyan muzsikál. Marhapörköltet főzött, és azt mondta, az igazi romás pörkölt titka az, hogy a megfelelő időben kerüljenek bele a hozzávalók, illetve a házi őrölt paprika. 

Volt már olyan is, hogy 15-20 bográccsal főztem 

– mondta büszkén. Most 3 bográcsot akasztott a tűzre, 50 kiló húsból készítette a finomságot. Fél ötkor kelt ahhoz, hogy délután egyre ebéd legyen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában