Helyi közélet

2022.05.11. 16:51

A fény napját köszöntik Szegeden

delmagyar.hu

ARCHÍV Fotó: Frank Yvette

Különleges, minden korosztály számára vonzó programokkal köszöntik a fény napját a szegedi ELI ALPS lézeres kutatóintézetben pénteken délután - tájékoztatták a szervezők az MTI-t. 

A közlemény szerint a fény központi szerepet játszik életünkben. A legalapvetőbb szinten, a fotoszintézisen keresztül a fény maga az élet eredete, nélküle létezni sem tudnánk.

A 2015-ben világszerte nagy sikerrel ünnepelt fény nemzetközi évét követően az UNESCO általános konferenciáján született döntés értelmében 2018-tól ünneplik világszerte a fény nemzetközi napját. Azért május 16-ra esett a választás, mert 1960-ban Theodore Maiman amerikai mérnök és fizikus ezen a napon végezte az első sikeres kísérletet az általa épített lézerrel.

Az ELI ALPS és a Szegedi Tudományegyetem Fizikai Intézetének közös pénteki rendezvényén ismeretterjesztő előadásokat tartanak, a látogatókat körbevezetik a kutatóközpontban, a vendégek interaktív bemutatókon, előadásokon vehetnek részt, kreatív kísérletek részesei lehetnek.

Az intézet látogatói terében muzeális és a közelmúltban is használt optikai eszközökkel ismerkedhetnek meg és kipróbálhatnak izgalmas játékokat is, így a lézerhárfát, a polárfagylaltot, a forgó tavirózsát, a lézeres hangátvivőt, melyek egy-egy az ELI ALPS-ban folyó kutatásokkal kapcsolatos fizikai jelenséget mutatnak be.

A vendégek karbonlábnyom-kvízt kitöltve megtudhatják, miként tehetnek maguk is az üvegházhatású gázok növekvő kibocsátása ellen, részt vehetnek a drónra telepített fotoakusztikus berendezések bemutatóján, naptávcsöves megfigyelésen, de rajzolhatnak vagy gravírozhatnak is lézerrel.

A díjmentes programok egy részének látogatása előzetes regisztrációhoz kötött - áll a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában