Helyi közélet

2022.05.26. 13:27

Az ártérben jelöltek ki futóköröket

Ötféle hosszúságú futókörből választhatunk a Tisza-parti községben. Fotó: Kiss Anna

Erdei, Anna, Levendulás, Betyáros, Gyevi Extrém – ezeket a neveket viselik azok a futókörök, melyeket Algyőn alakított ki a Tisza árterében az Algyői Tisza Szabadidő, Sport, Környezetvédő és Rekreációs Egyesület. 

A munkát a Futókörök napján kezdték meg múlt hétvégén, az útvonalakat zöld, sárga, ciklámen, piros és kék színű virágok jelzik. 

Fotó: Kiss Anna

Az egyesület elnöke, Füzesy István lapunknak elmondta, a munka kapcsolódik a település korábbi turisztikai fejlesztéseihez és természetközeli szemléletéhez. A céljuk az volt, hogy olyan futórendszert alakítsanak ki, amely kimért pályán, meghatározott területen biztosít számukra lehetőséget az edzéshez. A legrövidebb teljesíthető táv 1,1 kilométer, míg a leghosszabb 16,5 kilométeres. 

Füzesy jelezte, a különböző hosszúságú távok a szabadstrand büféjétől indulnak azért, mert ha a családok nem minden tagja nem szeretne futni, addig a strand területén találnak elfoglaltságot maguknak. Emellett nyaranta komplex szolgáltatásokat tudnak igénybe venni azok, akik szeretnek mozogni, hiszen például ha kerékpárral érkeznek a faluba, akkor az ártérben futni is tudnak, és ha még ez- után éreznek magukban energiát, akkor fürödhetnek a Tiszában vagy bérelhetnek kajakot, kenut – magyarázta. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában