2022.05.29. 11:25
Gálával zárta az évet a Juhász Gyula iskola
Művészeti gálán mutatták be a Juhász Gyula iskola diákjai éves munkájuk eredményét. A TIK-ben tartott eseményen színjátszók, hangszeresek, énekesek és táncosok is felléptek.

Fotó: Tóth Marcell
Művészeti gálát tartott pénteken a SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája a TIK-ben. Ez alkalommal mutatták be az iskola tanulói az éves munka eredményét. Immár tizenhetedik éve hagyományos rendezvénye az iskolának a májusi művészeti hét. Ez amellett, hogy bemutatkozási lehetőséget jelent a növendékeknek, minden évben évfordulóhoz kötődik.
Idén a Szegedi Tudományegyetem alapításának évfordulójához kötődően szervezték meg. A rendezvény fővédnöke Rovó László rektor, a rendezvény védnöke Gellén Klára oktatási rektorhelyettes volt. Felléptek az iskola idegen nyelvű színjátszói, modern-, nép- és társas táncosai, valamint a zeneművészeti ág zongorista és furulyás növendékei.
A műsorban az iskola két kórusának - a Bárdos Kicsinyek Kórusa és a Bartók Kórus - tolmácsolásában klasszikus és modern darabok csendültek fel. A műsor két részének szünetében a „Tudás fája” című kiállítás megnyitója zajlott, mely az ország gyakorlóiskolás tanulóinak és a Juhász Gyula iskola képzőművészeti csoportjaiba járó növendékeinek alkotásait mutatja be. A tudomány csodáira fókuszáló műveket a hét folyamán a JATIK aulájába tekinthetik meg az érdeklődők. Az esemény Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Kulturális támogatási keret, valamint a szülők és a SZTE fenntartói segítségével valósulhatott meg.
Szegedi hírek
- Szinte érezni lehet az illatát ennek a hirdetésnek, jó boltot csinálhat, aki megveszi
- Tünetmentes, mégis halálos: így terjedhet el a Xylella Magyarországon
- Hogyan válasszunk napszemüveget? A legfontosabb szempontok, hogy tökéletes legyen a nyaralás
- Milliárdokból épült, azóta teltházzal dübörög, így lett a sportélet szegedi fellegvára a Pick Aréna
- Nem tudtuk levenni a szemünket róluk és amit utána mutattak, az mindenkit lenyűgözött – galériával, videóval