Szeged

2022.05.10. 20:34

Hot dogot kaptak vacsorára

Kiss Anna

Bőségesen visszatöltötték az elégetett energiát. Fotó: Karnok Csaba

Fotós: [email protected]

Bőségesen visszatöltötték az elégetett energiát. Fotó: Karnok Csaba

Fotós: [email protected]

70-80 fiatal labdarúgót vendégeltek meg a keddi edzést követően Kiskundorozsmán. Mint azt Mihálffy Béla országgyűlési képviselőtől a futballpályán megtudtuk, nem ez az első eset, hogy az Egységes Sportkör Kiskundorozsma játékosai meglepetésben részesülnek, korábban például pizzát és fagylaltot is kaptak már. Hozzátette, ki­­válóan működő sportegyesületről van szó, a városban talán egyedülálló módon nem szednek tagdíjat a sportolóktól, ennek ellenére kiváló körülményeket biztosítanak a fiataloknak Ottlik Sándor elnök vezetésével.

A sportkör elnöke a hotdog-­osztás közben elmondta, Mi­hálffy Béla hathatós segítsége nélkül vélhetően már nem lé­tezne az egyesület, az ő támogatása által tudják a megfelelő körülményeket is biztosítani a játékosoknak. Megjegyezte, bízik abban, hogy a jövőben is teljes vállszélességgel áll majd mellettük, valamint remélik, hogy lehetséges utódja, a keddi hotdog-osztás támoga­tója, Ruzsa Roland is segíti majd az egyesület továbbvirá- goztatását. 

Az önkormányzati képvi­selőjelölt (Fidesz–KDNP) Ru­­zsa Roland hangsúlyozta, csaknem 200 igazolt labdarúgója van az egyesületnek, ez köszönhető a kiváló elnökségnek. Jelezte, célja az, hogy a meglévő feltételek továbbra is biztosítottak legyenek, valamint hogy bővítse a támogatások körét, vagyis minél több vállalkozót szeretne állítani a sport mellé. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában