Helyi közélet

2022.05.25. 11:37

Kamera buktatta le a rongálókat Ferencszálláson

Ha valahol megrongálnak valamit, sokszor annak ellenére sem sikerül kideríteni, ki volt a tettes, hogy a területet térfigyelő kamera őrzi. A vandálok számára fontos tanulság azonban, hogy nincs mindig szerencséjük: Ferencszálláson a napokban beazonosítottak kettőt.

Szabó Imre

A pad háttámlája csúnyán összetört a rongálás következtében. Fotó: Jani János

Hétvégi „hőstettként” jelle­mezte közösségi oldalán Fe­rencszállás polgármestere, Jani János azt, amit egy megdöbbentő fotóval is illusztrált: valaki, feltehetőleg szomba­ton, megrongálta a helyi bölcsőde melletti játszótérre kihelyezett padok egyikét, eltörte a háttámláját. Akkor még csak feltételezte, hogy fiatalok fitogtatták ily módon az erejüket. 

A Facebook-poszthoz sokan hozzászóltak. A legtöbben el­ítélő véleményt fogalmaztak meg, volt azonban egy hozzászóló, aki jelezte, hogy meglátta a tetteseket. 

Fogták magukat, és ne­vetve elfutottak, mintha mi sem történt volna – írta. Azt is megjegyezte, hogy a kis ház tetejére ugráltak fel, majd dühösen hozzátette, az ilyen fiatalok miatt nem lesz megint játszótér. A be­­jegyzésre felfigyelt a falu első embere is, aki rákérdezett, hogy hány óra körül történt mindez. Nyomban választ is kapott, hogy este fél kilenc tájban, mire Jani János nem sokkal később megköszönte az információt azzal, hogy felvette őket a térfigyelő kamera szombaton 20 óra 22 perckor. 

A tettesek tehát előkerültek, mi több, mint a polgármestertől megtudtuk, sikerült beazonosítani őket. 

Időközben már beszéltünk a szülőkkel, akik vállalták, hogy új háttámlát készítenek, és le is festik azt – mondta el a Délmagyarországnak. Mivel a kár eleve nem volt nagy, és a javítás vállalásával meg is térül, a hatóságokhoz már nem is kell fordulni. Büntetést azért – remélhetőleg – kapnak majd az elkövetők, ha máshol nem, otthon. Jani János még annyit jegyzett meg, a kis házat hamarosan arrébb helyezik, hogy még egyszer ne lehessen arról a padra ugrálni. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában