Helyi közélet

2022.05.19. 14:42

Megkezdte a munkát a mezőgazdasági bizottságban is

Csütörtök délután tartotta meg első ülését a mezőgazdasági bizottság, melynek tagjai támogatják azt, hogy a következő négy évben is Nagy István legyen az agrárminiszter.

Kiss Anna

Mihálffy Béla is támogatta azt, hogy Nagy István legyen az agrárminiszer. Fotó: DM

A bizottság tagjai közt ott ült Mihálffy Béla, Csongrád-Csanád megye 2-es számú választókörzetének országgyűlési képviselője is, aki még április 26-án kapott erre felkérést, ez pedig azért is fontos, mert Szeged mellett a Homokhátságot is képviseli az Országgyűlésben, így pedig ígéreteinek megfelelően még hatékonyabban tudja képviselni a gazdák érdekeit.

Lapunknak az ülést követően elmondta, a Homokhátság vízvisszapótlása az egyik legfontosabb feladat, mert ahol víz van, ott az élet. Úgy véli, igenis biztosítani kell az ország éléskamrája számára az öntözővizet, mely a gazdák megélhetéséhez elengedhetetlen. Megjegyezte, a bizottság tagjaként minden erejével azon dolgozik majd, hogy a mezőgazdaságot biztonságban tudhassuk.

Mihálffy Béla gratulált Nagy Istvánnak a kinevezéséhez, aki szerinte egyformán fontosnak tekinti a termőföld, a legelők, az erdők, a vizes élőhelyek védelmét, ezt pedig már a 2018-2022 közötti ciklusban is bizonyította intézkedési által. A képviselő elmondta, a miniszter a következő évek egyik legfontosabb feladatának tekinti a védett területek, valamint a partnerségi kapcsolatok bővítését a gazdákkal és a civilekkel is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában