Jó ügyben gyűjtöttek

2022.05.20. 17:22

Óvodások segítettek az állatotthonnak

„Segítsen, hogy segíthessünk” szlogennel kezdett adománygyűjtést a Bercsényi utcai „Kincskereső” Óvoda az Új Esély Állatvédő és Állatmentő Alapítvány lakói számára.

M.A.

Az akció során nemcsak az óvodába járó gyerekeket és szüleiket sikerült megszólítani, de a felhíváshoz a környék és a város lakói is csatlakoztak.

Nagyobb mennyiségben kaptunk kutyatápot, bolha- és kullancs elleni cseppeket, száraz és nedves eledelt, jutalomfalatokat és még nagyon sok más hasznos dolgot. Számukra ez egy nagyon nagy segítség, mert a fontossági sorrendünkben az elsődleges az, hogy tudjunk enni adni az állatainknak. Most teljes egészében fel tudtuk tölteni a hűtőinket – mondta el Domokos Tamás, az Új Esély Állatvédő és Állatmentő Alapítvány önkéntese. Hozzátette, különösen örül, hogy az adománygyűjtő akcióval a kisebb korosztályt is sikerült megszólítani, mert véleménye szerint a felelős állattartást nem lehet elég korán elkezdeni.

Mint megtudtuk, a zöld óvodaként működő Bercsényi utcai intézményben szem előtt tartják, hogy a gyerekek sok ismeretet szereznek a felelős állattartásról. Azzal, hogy ilyen sok adományt sikerült összegyűjteni, bizonyították, hogy az óvodások és szüleik is szívügyüknek tekintik az állatgondozást. Az óvoda dolgozói részéről elhangzott, a jövőben is ápolni fogják a kapcsolatot a menhely dolgozóival, és rendszeressé szeretnék tenni ezt a kezdeményezést.

Domokos Tamás elmondta, az Új Esély Állatotthon a közeljövőben egy nyílt napot is szeretne tartani, illetve kutyasétáltató délelőttöt is szerveznek, hogy azok is megismerkedjenek az állatotthon lakóival, akik nem tudnak örökbe fogadni.

Az állatotthon önkéntese hozzáfűzte, a nyári időszakban is fontos odafigyelni kedvenceinkre, különösen a külső paraziták és élősködők elleni védekezésre. Indul a kullancsszezon, és sajnos a babéziás megbetegedések száma is nagyon nagy, csakúgy mint a szívférgességgé. Kevesen ismerik ezt a betegséget, ezért érdemes utánajárni és vinni a kutyát szűrni, mert egy alattomos betegségről van szó. Viszonylag sok ideig marad tünetmentes a kutya, de utána már nagyon nehéz megmenteni – szolgált jótanáccsal Domokos Tamás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában