Nem tapossák le a földet, kevesebb élőmunkát igényelnek

2022.05.05. 12:00

Permetező drónok

A légi permetezés jogszabályának februári módosítása után megnyílik a lehetőség a magyar gazdák előtt a pontosabb és célzottabb drónos permetezésre is. Az érintettek 88 százaléka nyitott az új technológiára.

K. A.

A szatymazi gazdák is megismerkedtek az új technológiával. Fotó: Kémeri Attila

Az Agroinform mezőgazdasági portál áprilisi felmérésében részt vevő gazdálkodók 35 százaléka nyilatkozott úgy, hogy használt már drónt. A légi permetezés ugyanakkor jóval összetettebb, mint a felvételkészítés. Irányítójának rendelkeznie kell az eszköz vezetéséhez szükséges képzettséggel, a drónt kötelezően regisztrálni kell, és kizárólag olyan növényvédő szer alkalmazható, amelyet engedélyeztek pilóta nélküli légi járművekhez is. Ez mellett a kijuttatási tervet és a permetezést is be kell jelenteni a kormányhivatalnak. 

A növényvédelmi drónpilóta szakképzés már megkezdődött, a „végzettek” 2022 második felében kezdhetik meg a munkát. A felmérésben részt vevő gazdálkodók 39 százaléka jelezte vissza, hogy tervezi részvételét egy ilyen képzésen, tovább 37 százalékuk ezt a részletes feltételek – például megfelelő képzési ár – ismeretében dönti majd el. Szóba kerülhet majd külső vállalkozó igénybevétele is. 

A gazdálkodók többsége pozitív várakozással tekint a dróntechnológia bevezetésére a permetezésben, ami arra utal, hogy rövid időn belül robbanásszerű növekedést tapasztalhatunk a mezőgazdasági drónok piacán – mondta Bolyki Bence, az Agroinform.hu portálvezetője. 

A permetező drónok már elérhető közelségbe kerültek. Ezt bizonyítja az is, hogy az idei március eleji szatymazi Barackvirágnapon nemcsak metszési bemutatót tartottak a gazdáknak, hanem a munkájukat megkönnyítő légi járművet is testközelből nézhették meg. 

A permetszerek így hatékonyabban és takarékosabban jutnak ki a növényekre, az eszközök nem tapossák le a földet, a nehezen megközelíthető, vagy felázott talajú helyeken is lehetővé válik a permetezés – és az egyre automatizáltabb drónok alkalmazása kevesebb élőmunkát igényel. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában