Helyi közélet

2022.06.22. 14:05

Fejlődnek a technikumok

Minden mosdó külön színvilágot kapott. Fotó: Majzik Attila

Minden mosdó külön színvilágot kapott. Fotó: Majzik Attila

Csaknem 60 millió forint értékű felújítás valósult meg a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Szentesi Boros Sámuel Technikumban: elkészült a mellékhelyiségek komplett modernizálása. Az iskola felújítása ez­­zel nem állt meg, legkésőbb szeptember közepéig a fűtési rendszer korszerűsítését is tervezik a Boros épületében. 

Mint Somosné Puskás Krisztina elmondta, már nagyon időszerű volt a mellékhelyiségek felújítása, hiszen utoljára 30 évvel ezelőtt történt teljes csere, ezt követően csak kisebb javítások, karbantartások voltak elvégezve. A nemrég befejezett felújítás részleteiről Hegedűs Zoltán kancellár tájékoztatott: a munkák során a földszinten, valamint az első és második emeleten egyaránt három-három leány, fiú és tanári mosdó készült el. A felújítás magában foglalta a hidegburkolat, a sza­niterek és öblítőtartályok, valamint a radiátorok cseréjét, a tü­­körfelületek felújítását, újak beszerelését, a festést, az elektromos kézszárítók elhelyezését, valamint a meleg vizes bojlerek felszerelését, emellett valamennyi mosdó új nyílászárót kapott, és döntő többségükben szellőztetőventilátort is beépítettek. 

Hegedűs Zoltán hozzátette, a fejlesztések folyamatosak a szakképzési centrum iskoláiban, terv szerint és lépcsőzetesen igyekeznek minden intézményben haladni a szükséges munkálatokkal. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában