2022.07.06. 14:14
A gyógyszerek kölcsönhatását vizsgálják

Illusztráció: Unsplash
Az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb jelentőséget kapott a polifarmácia, a fejlettebb országok idősödő társadalmában ugyanis egyre több az olyan krónikus beteg, akiknél egynél több gyógyszer szedése szükséges. Ez jelentősen megnöveli a gyógyszer-gyógyszer kölcsönhatások előfordulásának kockázatát. Amikor a beteg egyidejűleg több gyógyszert szed, akkor azok hatással vannak egymás mechanizmusára, indukálni vagy gátolni tudják egymást – mondta el szerdán Szegeden Kis Emese, a Solvo Biotechnológiai Zrt. tudományos igazgatója.
A társaság ugyanis 3 éves projektet valósít meg közösen a Szegedi Tudományegyetemmel, a kutatás-fejlesztéshez 999,74 millió forint vissza nem térítendő uniós forrást nyertek. A projekt összköltsége 1,649 milliárd forint.
Olyan kísérleti rendszereket és technológiát szeretnénk kialakítani, amelyek által tesztelni tudjuk a gyógyszer-gyógyszer kölcsönhatásokat. Cél az is, hogy később piacra vigyük a kísérleti rendszert
– közölte Kis Emese.
Megjegyezte, a szegedi egyetemmel megvalósuló közös projektjükben a biológiai terápiás anyagok is kiemelt figyelmet kapnak majd, hiszen a biologikumok és ezekkel egy időben szedett más gyógyszerek között is létrejöhetnek gyógyszer-gyógyszer kölcsönhatások.
Veréb Zoltán, az SZTE Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika laboratórium vezetője a sajtóeseményen sikertörténetnek nevezte a Solvo Zrt.-vel való közös munkát, hiszen már másodjára valósítanak meg közösen projektet a céggel. Jelezte, az előző programban elért eredményeket most kamatoztatni tudják.
Szegedi hírek
- Teljes felfordulás a Hídivásár miatt, változik a tömegközlekedés a hétvégén Szegeden
- Kempingkörkép Szegedről és környékéről: ennyibe kerül egy sátor-és lakókocsihely idén nyáron
- Sokkot kapott a gazdi, súlyos sérüléseket okozott egy kóbor kutya Szegeden
- Idén már nem lesz jó idő a Borfesztiválra
- Állati buli lesz, a Szegedi Vadaspark még a cukiságmérőt is kiakasztja – galériával, videóval