Makói Nyár

2022.07.28. 08:20

Három est már sikert aratott

Eddig sikeres a Makói Nyár néven meghirdetett zenei fesztivál idei programja: három előadás nagy érdeklődés mellett már lement, egy van már csak hátra. A padlás című zenés darabot az eddigiektől eltérően nem a hétvégén, hanem a jövő hétfőn este fél 9-től láthatja a közönség.

Szabó Imre

A 2005-ös Megasztár-győztes Caramel koncertjével elvarázsolta a makói közönséget. Fotó: Szabó Imre

A Maros-parti városban több mint egy évtizedes hagyománya van a zenés fesztiválnak, amelynek a Hagymaház szabadtéri színpada szokott otthont adni. Kezdetben két külön rendezvény, az Operettfesztivál és a Makói Muzsika szórakoztatta a nagyérdeműt egyenként 3-4 előadással, 7 éve azonban összevonták a kettőt egy programsorozattá. 

A nézőtér szempontjából a megye második legnagyobb szabadtéri színpadához szerte az országból, sőt külföldről is gyakran érkeznek nézők.

Az első produkció idén a Pannon Várszínház népszerű zenés színdarabja, A Pál utcai fiúk volt. A veszprémi társulat előadását második alkalommal láthatták a makói nézők a Hagymaház szabadtéri színpadán. 

 2018-ban óriási sikert aratott az előadás, ezért döntöttünk úgy, hogy a nagy sikerre való tekintettel ismét bemutatjuk a darabot 

– mondta a Délmagyarországnak Zsámboki Erika, a Hagymaház igazgatója. Az előadás Vándorfi László rendezésében, a négy évvel ezelőttihez hasonlóan, ismét elnyerte a makói közönség tetszését. 

A nyáron másodikként a Tanulmány a nőkről című, retró hangulatú zenés vígjátékot mutatták be. Gyárfás Miklós szövegkönyvéből több film és színházi adaptáció is készült. A zenés vígjáték komoly kérdéseket boncolgat könnyed, szórakoztató hangnemben. 

A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház társulata sem először lépett színpadra városunkban, több előadásukkal is vendégszerepeltek már az elmúlt években a Hagymaházban színháztermében, illetve szabadtéri színpadán. A Déryné Program támogatásának köszönhetően ráadásul jelképes összegű, 200 Ft-os belépőjeggyel nézhette meg az előadást a színházkedvelő közönség.

Ugyancsak visszatérő vendég volt a Hagymaház színpadán a múlt hétvégén Molnár Ferenc, azaz Caramel és zenekara – 2017-ben már találkozhatott vele a makói publikum. 

 Egyedi és különleges zenei világa lenyűgözte közönségünket, emellett értékes gondolatokat, lélekemelő szavakat osztott meg a jelenlévőkkel a népszerű zeneszerző-énekes 

– értékelte a produkciót Zsámboki Erika.

Mint megtudtuk, a Makói Nyár záró előadásának időpontja augusztus 1., hétfő lesz. Este fél 9-kor Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter: A padlás című zenés darabját mutatja be a Veres1 Színház társulata. Az előadást Böhm György Jászai Mari-díjas művész rendezésében láthatjuk majd. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában