Szegedi hírek

2022.07.28. 11:06

Jóváhagyták a szegedi képviselők a tramtrain tarifáit

Augusztus elsejétől már jegyet vagy bérletet kell vásárolnia annak, aki a vasútvillamossal szeretne közlekedni. Több díjterméket a minisztérium a szegedi önkormányzattal közösen határozott meg. A képviselők ezeket jóváhagyták, ahogyan az SZKT menetrend módosításait is.

Kiss Anna

Hétfőtől fizetőssé válik a tramtrainnel való közlekedés. Archív Fotó: Karnok Csaba

Megállapodást kötött a szegedi önkormányzat a Technológiai és Ipari Minisztériummal (TIM), ez alapján megosztják a vasútvillamoson történő elővárosi és helyi vasúti személyszállítás feladatait. Erről csütörtökön a városüzemeltetési bizottság tárgyalt. 

Mivel július 31-én véget ér a tramtrain ingyenes utasforgalmi próbaideje, ezért a jegy- és bérletárakról is dönteni kellett. A helyi tarifákat az önkormányzat, a helyköziket a minisztérium, míg az összekapcsolt díjtermékeket közösen határozták meg. Utóbbi eredményeként jött létre a 24 és 72 órás zónajegy, valamint a kombinált zónabérlet is.

Az előbbiekben említett jegyekkel Szeged és Hódmezővásárhely között, valamint Szegeden helyben is lehet majd közlekedni, augusztusban a 24 órás 1865, míg a 72 órás 5130 forint lesz. A Hódmezővásárhely–Algyő–Szeged vonalon és megyeszékhelyen helyben közlekedést biztosító háromzónás havi bérlet 21 ezer 200 forint lesz, míg az Algyő–Szeged vonalra és Szeged helyi közlekedésére vonatkozó havi bérlet 16 ezer 580 forint. A tarifákat jóváhagyták a bizottság tagjai.

Az ülésen Nagy Sándor alpolgármester elmondta, a MÁV, mint szolgáltató és a minisztérium, mint megrendelő abban gondolkozik, hogy aki háromzónás jegyet vagy bérletet vesz, az kapjon valamilyen kedvezményt a jegyárból, ezt a kezdeményezést pedig az önkormányzat is támogatja. Hozzátette, a helyi jegyekből 10 százalékos kedvezményt tud adni a város, ezt jelezték a TIM felé.

A feladatmegosztásra tekintettel egyébként az önkormányzat évente 68 millió 510 ezer forint hozzájárulást biztosít a személyszállításhoz azzal a feltétellel, hogy a tramtrain legalább az 1-es villamos 2021-es menetrendi szolgáltatási szintjét teljesíti. Tehát 4 és 22 óra között óránként legalább 1 vasútvillamosnak kell indulni Rókusról a nagyállomásra és vissza, ez napi 18 járatot jelent. Mivel július 31-ig próbaüzem van, ezért erre az évre egyértelműen kevesebb hozzájárulást fizet a város, időarányosan 28,7 millió forintot.

Nem csak a vasútvillamos ügyét tárgyalták a képviselők a városházán. Szó volt arról is, hogy július 11-étől milyen módosításokat vezetett be a Szegedi Közlekedési Kft. a villamosok és trolik menetrendjében. 

Augusztus 31-éig a 4V vonalon forgalomszervezési okok miatt munkanapokon a járatok Kecskés végállomásról történő indulási idejei módosultak, valamint egyes esetekben az Anna-kúti átszállás Tarján irányban a 3-as jelzésű villamosra biztosított.Továbbá augusztus 19-éig az 5-ös trolik munkanapokon csúcsidőben 20 percenként közlekednek, a 6-os vonali járatokkal hangolva, míg a 8-as és a 10-es vonalon a járatok munkanapokon csúcsidőben 15 percenként járnak Emellett módosultak a 9-es és 19-es vonalon is a járatok Lugas utcai/Tarján, Víztorony téri indulási idejei.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában