Hódmezővásárhely

2022.07.29. 13:30

Keddig szavazhatnak a tűzijátékról Vásárhelyen

T. Sz.

Márki-Zay Péter polgármester szerint a korlátozások után kell a kikapcsolódás. Fotó: Tábori Szilvia

Olcsó, de látványos – mondta Márki-Zay Péter polgármester az augusztus 20-ra tervezett, 1,5 millió forint költségvetésű hódmezővásárhelyi tűzijátékról péntek délelőtti sajtótájékoztatóján a városháza előtti téren. 

A helyiek dönthetnek arról, hogy valóban eldurranjanak-e az ünnepi rakéták: augusztus 2-án, kedden zárják a papíralapú szavazást. A honpolgárok az ingyenes Vásárhelyi Valóság című önkormányzati újságból kivágható szelvényekkel voksolhatnak, amelyeket keddig kell bedobni az ideiglenes urnák valamelyikébe. Ilyen dobozok lesznek többek között az Emlékpontban, az orvosi rendelőkben, a művelődési központban, a strandon, a Jovány buszokon és a városházán .

Nem ez az első, hogy a közvetlen demokrácia érvényesül Hódmezővásárhelyen – hangsúlyozta a polgármester utalva arra, hogy korábban a Hódtói Pihenőpark nevéről, illetve az új könyvtár helyéről is a lakosok dönthettek. A város vezetője elmondta még: az augusztus 20-hoz köthető több napos ünnepségsorozat teljes költségvetése 40,5 millió forint, a tűzijáték ennek elenyésző része. Tehát nem az annak lemondásával spórolt összeg menti meg a várost. De erről majd a helyiek döntenek.

Idén 16. alkalommal rendezik meg a Szent István király ünnepe, Bor- és Gasztrofesztivál elnevezésű rendezvénysorozatot, amelyet négynaposra terveztek. Olyan fellépők érkeznek többek között, mint Palya Bea, a Lord, a Hooligans, a Kowalsky meg a Vega. Fellép még Varga Miklós énekes, Nagy Bandó András humorista, író, a Dűvő zenekar, átadják a Vásárhely Bora elismerést is.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában