Tábor

2022.07.21. 20:07

Mórahalmon táboroztat a Nem Adom Fel Alapítvány

Mórahalmon szervezte meg idei táborát a Nem Adom Fel Alapítvány. Az erdei iskolában 51 fogyatékkal élő kapcsolódik ki.

T. K.

Ki-Mit-Tud-dal is színesítették a tábor programjait. Fotó: Karnok Csaba

Ötnapos tábort szervezett a Nem Adom Fel Alapítvány sérült emberek számára. A mórahalmi erdei iskolában 51 fogyatékkal élő pihen: kerekesszékesek, látás- vagy hallássérültek, autizmussal élők és értelmileg akadályozottak.

Az alapítvány minden évben megszervezi ezt a tábort. A sérült embereknek kevés lehetőségük van ilyen jellegű kikapcsolódásra, hiszen aki fizikai vagy szellemi segítségre szorul, a legtöbb helyen nem kaphatja ezt meg. Ezzel az egy héttel azonban nem csak nekik kedveskedünk, hanem családtagjaiknak is, akik erre az időszakra mentesülnek szerettük gondozása alól – beszélt a tábor szellemiségéről Papp Szabolcs táborvezető.

A csapatban mindenki egyenlő, legyen akár segítő, akár fogyatékkal élő. A szerepek sincsenek élesen elválasztva, hiszen egymást támogatják a sérültek is. A teljesen akadálymentesített területen mindenki könnyen tud mozogni, de külső programokat is szerveznek. Voltak például a mórahalmi strandon és sétáltak a közeli erdőben is. Emellett voltak kézműves foglalkozások, sorverseny, esténként pedig bulik. 

Fotó: Karnok Csaba

Csütörtök szintén egy nagy tábori klasszikussal múlatták az időt: Ki-Mit-Tud-ra várták a vállalkozó kedvűeket. Akadt, aki szavalt, más énekelt, a lényeg azonban az volt, hogy nagy szeretettel és rengeteg tapssal támogattak minden fellépőt. Amíg pedig a színpadon egymást váltották a programok, a háttérben Gyenes Csaba plébános és csapata palacsintát sütött.

Ötszáz darab hagyományos édesség készül 12 sütővel, de a konyhában is sül néhány palacsinta a liszt- illetve tejérzékenyeknek – mesélte a tiszaszigeti plébános, aki mellett ott szorgoskodott Gyuris Zsolt, Zsombó polgármestere, illetve a zsombói iskola igazgatója és két pedagógusa is. Az elkészült finomságokból bőven jutott még vacsora utánra is, sőt valószínűleg még a mai zárónapi búcsúzkodást is meg tudják majd a maradékkal édesíteni. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában