Szegedi sajtótájékoztató

2022.07.25. 17:03

Papp Renáta lehet Toroczkai László utódja

Fackelmann István lett a párt új szegedi elnöke — ezt Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke, frakcióvezetője jelentette be hétfőn, az új elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Kiderült az is, hogy a párt az ásotthalmi időközi polgármester-választáson Papp Renáta jelenlegi független alpolgármestert támogatja.

Fotó: Sándor Judit

Sajtótájékoztatón mutatta be hétfőn, Szegeden a Mi Hazánk elnök-frakcióvezetője a párt új szegedi elnökét, Fackelmann Istvánt. Toroczkai László elmondta, hogy a Mi Hazánk a legerősebb ellenzéki párt jelenleg Magyarországon, és a választások óta egyre többen jelentkeznek hozzájuk. Hozzátette, hogy a párt számára Szeged kiemelten fontos, ezért szervezték újjá az alapszervezetet. 

A tagság egyhangúlag választotta meg Fackelmann Istvánt, aki Ásotthalom alpolgármestere is. A pártelnökhöz hasonlóan Fackelmann István is szegedi születésű. Toroczkai László azt is elmondta, hogy Szegeden, de országosan is egy nagyobb szervezetet szeretnének kiépíteni, és azokat várják a Mi Hazánkba, „akik nem sározódtak be politikailag”.

Fackelmann István pedig arról beszélt, hogy bár szegedi, de van tanyája Ásotthalmon is, mert a gyerekeinek asztmatikus problémái voltak, így jó levegőre volt szükségük. Később falugazdász lett a körzetben, és 1998 óta képviselő Ásotthalmon. Az új szegedi elnök három témakörben fogalmazta meg a Szegedet és a térséget érintő problémákat. 

Az egyik legnagyobb gond a migráció. Szerinte emiatt megszűnt a biztonság a megyében. Vannak, akik már alig mernek kimenni az utcákra esténként, de a migránsok napközben is jelen vannak. A másik nagy gondot az aszály jelenti. Azt mondta, hogy ha nem oldják meg a homokhátságon az öntözést, akkor megszűnhet a mezőgazdasági termelés a területen. A harmadik probléma pedig az energia-vészhelyzet. Ha nem lesz elég víz vagy áram, azt a tanyavilágban élők tudnák a legkönnyebben átvészelni.

Arra a kérdésre, hogy kit támogat a Mi Hazánk az ásotthalmi időközi választáson, Toroczkai László azt válaszolta a Délmagyarországnak, hogy Papp Renáta jelenlegi alpolgármestert. Ő egyelőre független jelölt, de a pártelnök nem zárta ki, hogy rövidesen tagja lesz a pártnak. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában