Helyi közélet

2022.08.30. 16:20

15 ágyas fekvőbeteg osztályt adtak át Szegeden - Galéria

Teljesen átalakította fekvőbetegosztályát a régi-új klinika ötödik emeletén az UNI-MED Szeged kft., A cég térítéses ellátást nyújt a betegeknek a megyeszékhelyen. A héten elkészülnek a beruházással, ami után hotelszerű megjelenése lesz az osztálynak. Kedden lapunk is megtekintette az átalakított részleget.

Kiss Anna

Teljes körű, magas színvonalú térítéses járó- és fekvőbeteg-ellátást szolgáltat a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ klinikáival együttműködve az UNI-MED Szeged Kft. a Szegedi Tudományegyetem gazdasági társaságaként, kedden pedig 15 ágyas, új fekvőbetegosztályt nyitottak meg a régi-új klinika ötödik emeletén. Itt a privát páciensek számára kínálnak gyógyulási lehetőséget.

Az eseményen Vaszari Viktor, az UNI-MED Szeged Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, 2007 óta nyújtanak térítéses ellátást Szegeden, tavaly októberben pedig önálló osztályt nyitottak saját személyzettel, azonban úgy érezték, hogy az infrastruktúrájuk színvonala elmarad az ellátás és a műtétek színvonalától. Éppen ezért mintegy 100 millió forint saját forrásból felújították az osztályt, ahol a korábbitól eltérően 15 betegágy áll a privát betegek rendelkezésére – tette hozzá.

Az igazgató jelezte, most 90 százalékos a készültség. Beszámolója szerint a július 15-től tartó beruházás során új kórtermet hoztak létre korábbi kiszolgálóhelységekből, teljes mértékben akadálymentesítettek három kétágyas szobát, valamint egységes arculatot és dizájnt alakítottak ki, ezzel elérve a hotelszerű megjelenést. A tervek szerint a munkálatok a héten befejeződnek és szeptemberben fokozatosan megindul az ellátás.

A keddi bejáráson Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora arról beszélt, hogy a Semmelweis utca 6. szám alatti épületben lassan rutinszerűvé válik, hogy átadnak valamit, ez pedig annak a nagy változásnak az eredménye, amely az egyetem utóbbi 1-1,5 évét jellemezte, vagyis a modellváltó gondolkodásnak köszönhető. Megjegyezte, ez lényegesen messzebbre mutat, mint egy adminisztratív tevékenység.

Hangsúlyozta, egy több százéves egyetemi tradíción alapuló intézmény jövője attól függ, hogy mennyire tud alkalmazkodni a környezethez, azonban az új, modellváltó koncepció alkalmas arra, hogy az SZTE új lehetőségekkel éljen és kiteljesedjen. 

Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja is megtekintette a felújított osztályt, aki elárulta, régóta foglalkoznak azzal, hogy hogyan lehet Magyarországon transzparens módon szétválasztani és optimális módon működtetni a biztosító által finanszírozott és a térítéses betegellátást úgy, hogy abból a betegek a legjobban jöjjenek ki. Közölte, a modell, amelyet a szegedi egyetem összeállított, unikális, térben és időben elválasztva történik a finanszírozott és a térítéses betegellátás. 

A kancellár megjegyezte, a modellváltás azt is eredményezte, hogy gazdasági szereplőként jelent meg a piacon az egyetem, mely számára a piacot az jelenti, amelyben kiválóak, így tehát az oktatás, a kutatás és a gyógyítás területe. Azokat a szolgáltatásokat, amelybe egyébként a magántőke úgy gondolta, hogy érdemes belépni a társadalombiztosítási finanszírozás elérése érdekében, a szegedi egyetem az országban majdnem egyedüliként visszaszervezte egyetemi fenntartásba – tette hozzá.

A kancellár elmondta, azt gondolták, hogy ha a külső szolgáltatónak megéri belső betegszállítást vagy képalkotó diagnosztikát végezni, akkor jó eséllyel az egyetemnek is megéri, hogy saját maga végezze, elsősorban a TB-ellátás biztosítása mellett a szabad kapacitások piaci módon történő kihasználása mellett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában