Akár 3-6 hónap alatt is szerezhetnek új képesítést a jelentkezők

2022.08.17. 15:09

86 szakma közül választhatnak a felnőttek a szakképzési centrumban

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum intézményeiben összesen 86 szakma közül választhatnak a tanulni vágyó felnőttek. A képzések gyakorlatorientáltak, akár 3-6 hónap alatt is megszerezhető a bizonyítvány, két szakmáig ingyenesen.

Kovács Erika

Kincses Tímea főigazgató (középen) a HSZC intézményeiben ősztől induló képzésekről tartott sajtótájékoztatót. Fotó: Kovács Erika

A felnőttképzési lehetőségekről tartott sajtótájékoztatót a HSZC, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum.

– A gazdaságban zajló gyors technológiai változások, a digitalizáció térhódítása, az új munkakörök megjelenése a munkaerőpiaci igényeket is megváltoztatta, szükség van a felnőttkori szakmatanulásra – mondta Kincses Tímea, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum főigazgatója. A centrum 2015-ben alakult, azóta kiemelt figyelmet fordítanak a felnőttek képzésére. Az elmúlt 7 évben mintegy 800-an vehettek át szakmai bizonyítványt.

Kincses Tímea arról is beszélt, a szakképzés 2020-ban újult meg, ami még rugalmasabbá tette a rendszert, megkönnyítette a felnőttek tanulását. A képzések 2 szakmáig ingyenesek, nincsenek életkorhoz kötve sem. A rendszer rugalmas, figyelembe veszik az egyéni élethelyzeteket. Ebben nagy segítség az online oktatás, illetve a távoktatás.

A képzési időt rövidíteni tudják, 3-6 hónap, vagy másfél év alatt is el lehet sajátítani egy szakmát az előzetes tudás beszámításával. A képzés azért is ilyen rövid, mert a tanulók csak a szakmával kapcsolatos ismereteket tanulják, közismereti tárgyakat nem. A tananyag gyakorlatorientált, duális partnerek bevonásával zajlik, helyi vállalkozásoknál vagy intézményekben.

A képzésekről a HSZC intézményeiben lehet érdeklődni, vagy a centrum honlapján.

Az előző években az országos trendeknek megfelelően a villanyszerelő szakma volt a legnépszerűbb a felnőttek körében, emellett az építőipari szakmák közül a szigetelő-burkoló képzést is sokan végezték el. Ősztől indítanak például villamos biztonsági felülvizsgáló képzést is, mert nagy igény mutatkozott rá. A szakmát 64 óra alatt sajátíthatják el a jelentkezők, de csak villamosipari előképzettséggel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában