Szegedi hírek

2022.08.02. 20:00

A rezsicsökkentés csökkentése ellen tüntettek - Galéria

K. A. R.

Országos tüntetést indított a Mi Hazánk Mozgalom a rezsicsökkentés csökkentése ellen, kedd este Szegeden is utcára vonultak. A Dugonics téren megtartott demonstráción Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke arról beszélt, hogy nem ez az utolsó demonstráció, amit szerveznek, hiszen céljuk az, hogy felnyissák a magyarok szemét arra, amit Klaus Schwab közgazdász mondott a koronavírus megjelenésekor, vagyis hogy a világjárvány megjelenésével minden megváltozik.

Jelezte, az ilyen globális nagyvállalat tulajdonosok, mint Klaus Schwab határozzák meg az életünket, a forint értékét, az energiahordozók árát és a Facebook cenzúrázását is. Úgy véli, ehhez asszisztálnak a kormányok, ezért tudják elhitetni azt az emberekkel, hogy most minden az ukrán-orosz háború miatt történik. Toroczkai szerint egyébként az energiaválságra az lenne az egyik megoldás, ha nem a dolgozó emberekkel és a nyugdíjasokkal fizettetné meg a drágulást a kormány, hanem a multikkal, a lakosságot pedig olcsó paksi energiával látnák el.

Baranyi László, a párt megyei elnöke és Fackelmann István, a mozgalom szegedi elnöke is szólt a tüntetőkhöz. Előbbi többek közt arról beszélt, hogy visszaélés tapasztalható a kistelepüléseken a gázpalackok eladásában, hiszen amíg a városokban 5100-6000 forint közötti összegért adják, addig a falvakban 8000 forint feletti áron kapható. Utóbbi pedig többek közt a migrációs válságot helyezte fókuszba, ugyanis szerinte nem lehet megállítani az illegális bevándorlókat egészen addig, amíg a magyar határt védők számára nem rendeli el a kormány az arányos fegyverhasználatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában