Figyelmetlenség okozta balesetek

2022.08.12. 18:10

Félsorompót szerelnek a mindszenti vasúti átjáróhoz

Félsorompóval szereli fel a vasúttársaság azt az átjárót, ahol néhány hónapja tragikus balesetben öten vesztették életüket.

Tábori Szilvia

Már telepítik a félsorompót a mindszenti vasúti átjárónál. Fotó: Mindszent Város Önkormányzata

Várhatóan augusztus végére elkészül a félsorompó annál a mindszenti vasúti átjárónál, ahol még április elején motorvonattal ütközött egy kisteherautó. A gépjármű szinte lassítás nélkül hajtott a sínekre a tilos jelzés ellenére; az utasok közül öten életüket vesztették a balesetben. A helyi önkormányzat forgalomcsillapító fekvőrendőrt helyezett el a Déli utcán, illetve még a tragédia után egyeztetett a MÁV pályaigazgatójával. A vasúttársaság munkatársai - ahogy portálunk is hírt adott róla a napokban - már telepítik a félsorompót, a munkálatokat várhatóan augusztus végéig fejezik be. Az engedélyezési eljárás után, vélhetően szeptembertől már üzemelhet a berendezés. 

A mentősként is dolgozó helyi alpolgármester, Zsótér Gábor úgy fogalmazott: szolgálatai idején tapasztalja, hogy a balesetek nyolcvan százaléka megelőzhető lenne, ha mindenki betartaná a közlekedési szabályokat. Sajnos jellemző a gyorshajtás, hogy nem adnak elsőbbséget, vagy a sofőrök figyelmen kívül hagyják a figyelmeztető jelzéseket. 2018-ban Székkutas és Orosháza között a leengedett félsorompót próbálta kikerülni egy autós – a fénysorompó is működött –, úgy ütközött a szerelvénnyel. – A tragédia sokszor elkerülhető lenne személyes felelősséggel, józan döntésekkel – hangsúlyozta Zsótér Gábor. Hozzátette: a forgalomcsillapító fekvőrendőrrel, a félsorompóval biztonságosabb lesz a kérdéses mindszenti kereszteződés, ugyanakkor arra kér mindenkit, tartsák be a KRESZ szabályokat, hogy elkerüljék a hasonló tragikus baleseteket. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában