Akciócsoport Szentesen

2022.08.11. 16:00

Helyi civileket segítenek

M. A.

A tanyasi iskolákról szóló fotókiállításnak is a HACS iroda adott helyet. Fotó: Majzik Attila

Öt éve működik a városban a Helyi Akciócsoport, az elnökség tagjai az elmúlt fél évtizedes munkájukról adtak számot a szervezet irodájában. Elhangzott, a 2017-ben alakult csoport fő célja a szentesi civil szervezetek támogatása. Ezen belül általános célként a helyi kulturális és közösségi élet infrastruktúrájának felújítását és az önmagáért felelősséget vállaló, újszerű megoldásokat kereső helyi közösségek létrehozását, együttműködéseik erősítését tűzték ki.

Mint a vezetőség beszámolójából kiderült, a 400 millió forintos keret fölött diszponáló Helyi Akciócsoport működése alatt több mint negyven civil szervezettel került kapcsolatba.

A rendelkezésükre álló összegből 136 millió forintot fordítottak egy multifunkcionális közösségi tér kialakítására a város sétálóutcáján, 204 millió forintot pedig a civilek hívhattak le pályázati úton.

Mint Antal Balázs Tibor, a szervet elnöke elmondta, bár az öt éves fenntartási időszak letelt, az iroda továbbra is megmarad, a civil egyesületek a korábbiakban megszokott módon használhatják.

Az elnök hozzátette, sokszínű volt a pályázók köre. A támogató nyilatkozatokat a mai napon aláírta, ezeket hamarosan megkapják a nyertes pályázók, akik számára a közeljövőben egy tájékoztatót is szervez majd a Helyi Akciócsoport.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában