Szegedi hírek

2022.08.27. 11:03

Kitakarították Szeged főutcáját

Tisztává varázsolták szombat délelőtt a Kárász utcát a Szegedi Környezetgazdálkodási NKft.-hez csatlakozva a szegedi civilek. Bár a cég dolgozói már kora reggel óta takarították a várost, még így is maradt a pénteki buli nyomaiból a Kárász utca padjain és az üzletek előtti részen.

Kiss Anna

Fotó: Sandor Judit

A  nagy Kárász utcai takarítás – ezzel a címmel szervezett szombat délelőtt közösségi takarítást Brillmann Zsolt, a Szegeden Láttalak (új) Facebook-közösség alapítója, aki a szegediekkel közösen arra hívta fel a figyelmet, hogy figyeljünk oda sokkal jobban a lakókörnyezetünk, azon belül pedig a Kárász utca tisztaságára. Akciójukkal a Szegedi Környezetgazdálkodási NKft. mindennapos takarításához csatlakoztak, egy órára szombaton. A cégtől eszközöket, gumikesztyűt és szemeteszsákot is kaptak a takarításhoz, valamint egy munkagép is tisztította az utcát folyamatosan.

Lapunknak Brillmann Zsolt elmondta, ez a város főutcája, ez a város lelke, ezért ha az koszos és szemetes, akkor lehet, hogy a lelkük mélyén a városlakók is azok. Mint fogalmazott, szombat reggel áldatlan állapotok uralkodtak a csodás épületek között elterülő útszakaszon, ezért hálás mindazoknak, akik csatlakoztak a kezdeményezéshez. Hozzátette, reményei szerint egy szép hosszú út első lépése ez, és a jövőben máshol is tudnak majd takarítani azért, hogy a megyeszékhely szép legyen.

Főleg a gyorséttermek ételeinek csomagolásával, italainak poharával volt tele az utca üzletek és éttermek előtti része, de eldobált műanyag palackok, valamit sörös és energiaitalos dobozok is hevertek a padokon és a földön. Mint kiderült, a városhoz csak a középső, két padsor közötti rész tartozik, tehát annak tisztaságáért felel. Az üzletek és vendéglátóhelyek előtti járdaszakaszok takarítása már a bérlők és a tulajdonosok jogszabályi kötelezettsége, azonban mivel ők nem látják el, a cég végzi el ezt helyettük. Ebbe a részbe segítettek a civilek.

Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási NKft. vezetője lapunkkal közölte, ahogyan minden nap, úgy szombaton is már kora reggel takarítottak a munkatársaik a városban, így a Kárász utcán is, vagyis délelőtt mire a civilek megérkeztek, a szemét jelentős részét már ők elszállították. Kérdésünkre elárulta, naponta több tucat zsák szemetet szednek össze csak a Kárász utcán, melynek megtisztítása több órát vesz igénybe. Hozzátette, a civilek most ebbe kóstolhattak bele szombat délelőtt. Megjegyezte, munkatársai holnap, holnapután és azután újrakezdik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában