Helyi közélet

2022.08.11. 13:05

Simogatásgátló kordon

B. A.

„Tarts magad távol, ember!”– nagyjából ez olvasható ki annak a macskának a tekintetéből, aki a Farkas és a Veres Ács utca kereszteződésében talált magának megfelelő helyet a pihenéshez. Az csak plusz poén, hogy éppen az állatorvosi rendelő mellett táborozott le. Mintha valamilyen kezelés után pihent volna meg úgy, hogy senki se zaklassa, miközben lábadozik. Esetleg a munkások fogadták volna fel biztonsági őrként, hogy távollétükben felügyelje a munkaterületet és távol tartsa az olyan embereket, akik esetleg kedvet kaptak ahhoz, hogy átmásszanak a kordonokon. Nyilván ezek az elméletek kissé abszurdak, de az biztos, hogy a macskának jól jött a vízvezeték csere. Annál kevésbé tetszik ez az arra közlekedőknek. Magam is biciklin, a Kolozsvári téri kordonok között átcikázva, a jó magas útpadkáról lehuppanva értem el az említett kereszteződésig. Mindenesetre, bármennyire is kérleltem, nem mozdult meg a macska. Nem újdonság ez az otthoni kedvencnél sem, aki tesz rá, ha épp a szomszéd telekről szeretném visszacsalogatni, de ő éppen sziesztázik. Önző, primadonna állatok, mégis sokan szeretjük őket, hiszen, mikor végre megszánnak minket egy kis dorombolással, dörgölőzéssel, elolvadunk tőlük. Ezért történik meg az is, hogy ez a magát különcül elkülönítő cica is kap egy újságcikket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában