Nem halt meg a férfi, akin autóval áthajtottak

2022.08.15. 18:50

Javítás: szándékosan üthették el, de túlélte

Az esetről lapunk is beszámolt nemrégiben, a településen élők szerint szándékosan ment neki autóval az ismerősének az a férfi, aki jogosítvánnyal sem rendelkezik. Kerestük a rendőrséget is az ügyben, jelenleg is tart a nyomozás, de két személy ellen már eljárás indult.

Fotós: Karnok Csaba

Tévesen állította olvasónk, hogy elhunyt az a fiatal férfi, akit szándékosan üthettek el július 30-án Bakson. Kedden ugyanis megkereste lapunkat a 25 éves férfi párja, aki arról tájékoztatott, hogy a hír igaz, elütötték a fiatalt, de túlélte a balesetet. Hozzátette, 12 napig volt kórházban, most már az otthonában lábadozik.

Az esetről a rendőrség újbóli megkeresésünkre is azt a tájékoztatást adta, hogy nyomoznak az ügyben, két fő ellen súlyos testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás.

Korábban megírtuk: rendőrök lepték el Baksot július 30-án délelőtt, valamint mentő is érkezett egy Fő utcai családi házhoz, ezt követően a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság arról számolt be lapunknak, hogy baleset történt a községben. Néhány nap elteltével a településen járva a helyiek azt mondták a Délmagyarországnak, hogy úgy tudják, egy huszonéves férfit gázoltak el egy rendszám nélküli autóval, a baleset véleményük szerint szándékos lehetett, hiszen az okozója kétszer is áthajtott a fiatalon.

A Szegedi Törvényszék sajtóosztályánál is érdeklődtünk az ügyről, ők korábbi válaszukban azt írták, hogy hasonló cselekmény miatt a bíróságon nem indult – egyelőre – büntetőeljárás.

Korábban - tévesen - írtuk: 

Meghalt az a huszonéves férfi, akit szándékosan ütött el az ismerőse Bakson – ezzel az információval kereste meg lapunkat egy olvasónk a napokban, miután korábban megírtuk, hogy július 30-án rendőrök lepték el a települést, ahol a helyiek szerint egy férfi kétszer is áthajtott ismerősén autóval.

Olvasónk arról is beszámolt, hogy információi szerint az elütött, majd a kórházban elhunyt személy egyébként házi őrizetben volt. Beszélt arról is, hogy az eset után a férfi felesége kiment a helyi falunapra, ahol őt is bántalmazták, ami miatt kórházba került és jelenleg is ott ápolják.

Olvasónk beszámolóját követően ismét megkerestük a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányságot, azonban továbbra is csak annyit árultak el az ügyről, hogy baleset történt a községben július 30-án, majd ezt követően két fő ellen súlyos testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás, a nyomozás pedig jelenleg is tart. 

A Szegedi Törvényszék sajtóosztályánál is érdeklődtünk az ügyről, ők válaszukban azt írták, hogy hasonló cselekmény miatt a bíróságon nem indult – egyelőre – büntetőeljárás.

Július 30-án a baksi falunapra tartva mi is szemtanúi voltunk annak, hogy néhány óra leforgása alatt jó néhány rendőrautó érkezett a Fő utcára, valamint mentő is volt a helyszínen. Mivel igen kevés információval rendelkeztünk az esetről, később ismét ellátogattunk a községbe, ahol a környékbelieket kérdeztük a történtekről. A szomszédok közül persze többen azt mondták, hogy nem láttak és nem hallottak semmit, vagy otthon sem voltak, épp akkor nyaraltak. Volt azonban egy hölgy, aki arra emlékezett, hogy név szerint kerestek egy férfit Bakson a rendőrök, aki elütötte az ismerősét.

Betérve a boltokba azt mondták a helyiek, hogy úgy hallották, baleset volt, egy 25 év körüli férfit gázoltak el, aki egyébként nem helyi, nemrégiben költözött ide a feleségével, és a pletykák szerint egyébként gyakran fogyaszt kábítószert. Beszéltek arról is, hogy súlyosan megsérült a fiatal, akit egyből kórházba vittek.

Ezt egy férfi is megerősítette, aki úgy tudja, hogy 20-30 év körüli fiatalok között alakult ki vita, amelyet követően az egyik beszállt a rendszám nélküli autójába és kétszer is áthajtott a barátján. Azt is hallotta, hogy a balesetet okozó férfinek jogosítványa sincsen, és ő is gyakran fogyaszt tudatmódosító szert.

Az ügyben korábban kerestük a település polgármesterét is, aki nem szeretett volna nyilatkozni, a rendőrökhöz irányított minket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában