Magyar Falu program

2022.08.10. 17:48

Tovább szépült a deszki faluház

Munkatársunktól

A faluház a megújult tetővel. Archív fotó: Karnok Csaba

Csaknem 5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Magyar Falu programban a deszki önkormányzat, mely a forrást a Tempfli téren álló faluház egy részének felújítására költötte el. Az önkormányzat beszámolója szerint a munkálatok már be is fejeződtek, ezek során az intézmény körüli belső útszakaszokat renoválták, valamint a bejárót is meghosszabbították. Nem ez volt az első eset egyébként, hogy a Magyar Falu program által meg tudták szépíteni az önkormányzati tulajdonú épületet. Korábban 13,5 millió forint támogatást kaptak, amit 1,4 millió forinttal egészítettek ki, így felújították a kupolatermet, ezzel megszüntetve a folytonos beázást. Ezt követően újabb 7,5 millió forintot nyertek a programban, ebből az összegből kifestették a kupolatermet, ott kicserélték a parkettát is, valamint az aula festését is felfrissítették, megújították a színházterem bejáratának burkolatát és több nyílászárót is kicseréltek. Deszken a faluház már 2020-ban is egy jelentős megújuláson ment át, amikor is a színházterem vált barátságosabbá és korszerűbbé, miután kicserélték a székeket a nézőtéren, valamint a parkettát tűzálló padlószőnyegre váltották, amiből a falakra is került. Így egységes képet alkotnak, a retró stílus pedig eltűnt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában